Mindent tagad perében a volt Arsenal-focista: még mindig nem ismeri be, hogy erőszakolt volna

Pénzcentrum2026. március 13. 18:22

Thomas Partey, az Arsenal korábbi középpályása két újabb, nemi erőszakkal kapcsolatos vádpontban is ártatlannak fogja vallani magát – közölte ügyvédje a londoni Westminster Magistrates' Court pénteki tárgyalásán - írta meg a Sky Sports.

A 32 éves ghánai labdarúgót februárban vádolták meg kétrendbeli, 2020 decemberében elkövetett nemi erőszakkal. A pénteki előkészítő ülésen Partey személyesen nem jelent meg, mivel a bíróság felmentette a megjelenési kötelezettség alól. Ügyvédje, Emma Fenn azonban jelezte, hogy védence mindkét vádpontban ártatlannak vallja magát.

Az új vádak a korábban nyilvánosságra került ügyek nyomán kerültek felszínre. A sértett ugyanis azután tett feljelentést, hogy a Partey elleni korábbi vádemelésekről széles körben beszámolt a sajtó. A vád képviselője, Arabella MacDonald elmondta, hogy a mostani eset már egy negyedik sértettet érint.

Parteyt tavaly ötrendbeli nemi erőszakkal vádolták meg két nő sérelmére, emellett egy harmadik sértett ügyében szexuális bántalmazás miatt is eljárás indult ellene. A labdarúgó ezeket a 2021-re és 2022-re visszanyúló vádakat már korábban tagadta. Ebben az ügyben novemberben kezdődik a tárgyalás a londoni Southwark Crown Court-on.

Tan Ikram bíró a két új vádpontot a felsőbb bíróság elé utalta, így az eljárás április 10-én folytatódik. Parteyt óvadék ellenében szabadlábra helyezték, azzal a feltétellel, hogy nem léphet kapcsolatba a sértettel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A több mint ötvenszeres ghánai válogatott játékos 2020-ban igazolt az Atlético Madridtól az Arsenalhoz mintegy 45 millió fontért, majd tavaly nyáron a spanyol Villarrealhoz szerződött.

Címkék:
foci, sport, bíróság, london, bűncselekmény, labdarúgás, bűnügy, egyesült királyság, Arsenal, La Liga, angol foci,