MTI • 2025. november 24. 12:52
Kilencvenkét éves korában vasárnap elhunyt Hámori Jenő olimpiai és világbajnok kardvívó – tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) a melbourne-i bajnok felesége.
Hámori Jenő 1933. augusztus 27-én Győrben született. A válogatottban 1954-ben, a Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságon mutatkozott be, s egyéniben és csapatban is ezüstérmes lett. Egy évvel később, a római világbajnokságon győzött a kardcsapattal, akárcsak 1956-ban, a melbourne-i olimpián, ahol Gerevich Aladárral, Kovács Pállal, Kárpáti Rudolffal, Keresztes Attilával és Magay Dániellel együtt bizonyult a legjobbnak - idézte fel megemlékezésében a MOB.
Az Ausztráliában rendezett olimpia után részt vett a Sports Illustrated sportmagazin által szervezett több hónapos amerikai túrán, a tengerentúlról azonban nem tért haza. Nyolc évvel később, 1964-ben az amerikai küldöttség tagjaként pástra áll a tokiói játékokon, ahol a csapattal hetedik lett.
Vívókarrierje mellett jelentős tudományos életpályát futott be, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen vegyészként diplomázott, munkát kapott a Műanyagipari Kutatóintézetben.
Az olimpia után Philadelphiában helyezkedett el, és a Pennsylvania Egyetemen szerzett tudományos fokozatot. Egyetemeken oktatott, New Orleans-ban biokémia-professzor volt. 2003-ban az ELTE vendégprofesszornak hívta meg.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A sportágától nem szakadt el, New Orleans-ban vívóklubot alapított. Az elmúlt évtizedekben kétlaki életet élt, sokat ingázott az Egyesült Államok és magyarországi otthona között. A magyar delegáció tagjaként részt vett a melbourne-i olimpia ötvenéveséves jubileuma alkalmából szervezett emléktúrán 2006-ban - olvasható a MOB honlapján. Kiemelkedő sportteljesítménye és sportolói életműve elismeréseként 2018-ban Csik Ferenc-díjjal jutalmazták. Hámori Jenőt a hazai ötkarikás testület saját halottjának tekinti.