Pénzcentrum • 2025. november 5. 17:33
Két, az NBA-ben használt cipő modellje is megérkezett a Decathlonba - egy Tiktoker most elment felpróbálni őket.
Az amerikai profi kosárbajnokság, az NBA évtizedek óta hatalmas népszerűségnek örvend hazánkban. Nem egy és nem két lány vagy fiú kezdett kosarazni annak hatására, hogy korábban Michael Jordant vagy Kobe Bryantet, később Steph Curryt vagy LeBron Jamest látták játszani.
A kosárlabda azonban tud költséges sportág lenni a felszerelésben, leginkább persze azért, mert egy erre tervezett kosárcipő súlyos kiadást is jelenthet. Magyarországon persze sok éve lehet már kapni az egészen profi, NBA-ban haszált cipőket is - és két modell most először megérkezett a Decathlonba is, így az alacsonyabb árkategória is elérhetővé vált. A kosárlabdával foglalkozó, Dudaszó nevű Tiktok-csatorna tulajdonosa, Koncsol András most mindkettőt felpróbálta, és elmondta, szerinte megéri-e az árát a két kosárcipő.
A Tiktoker először a saját márkás lábbelit, a Tarmac Canaceralt próbálta fel. Erről azt mondta: az egyik típust csak online lehet beszerezni, a boltban csak a másik típust lehet megtalálni.
Első körben nem tetszett, hogy nincs méretem, mert a 43-as hosszban nekem nagy, a 42-es pedig már nyomja a lábujjamat - fél méret nincs. A cipő szűk fazon, elég erősen fogja a bokát, ami pozitív, viszont emiatt egy idő után dörzsölheti is a bokát, ami hosszú távon kényelmetlen lehet. A párnázása egyébként nagyon tetszett, illetve elég jó a tapadása, azzal is meg voltam elégedve. A dizájn nem az én ízlésem, de ez nem lényeges a cipő használhatóságát tekintve. 35 ezer forintért lehet megvenni, ár-érték arányban egy jó cipő, már ha találsz megfelelő méretet
- mondta Koncsol András. Ezután meglepő kritikával illette a sokkal jobban ismert Adidas márka kosárcipőjét, melyet a Decathlonban lehet kapni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A másik cipő az Adidas Dream X modellje: valami nem stimmelt vele. A méretezés borzasztó, a 43-as lábamra 45-öst kellett vennem, és még így is fura volt a fit. Az anyagok olcsónak hatnak, a felső rész nem tart eléggé, és hiányzik belőle az a stabilitás, amit egy ilyen cipőtől várnál. Könnyű ugyan, de inkább műanyagos, mint prémium és a taps sem ad olyan visszacsatolást, mint a korábbi modellek, sőt a tapadása nekem szörnyű volt, egy kis por és már vígan csúszik. Amit felpróbáltam, azt 25 ezer forintért lehet megkapni, és sajnos olyan is. Bár idén már három ember is használta az NBA-ben, egyikük már át is tért másik modellre. Ezt a cipőt nem feltétlen ajánlom, főleg nem hátvédeknek
- adott értékelést a cipőről a TikToker.
A gyors körút alapján tehát csak az egyikkel volt megelégedve a szakértő az NBA-cipők terén. Ha valakinek ez a választék kevés, vélhetően meg fog maradni az eddigi beszerzési forrásainál - csakhogy, mint fentebb is említettük, ez elég alaposan megterheli a pénztárcát.