MTI • 2025. szeptember 8. 14:53
Fernando Santosnak esze ágában nem volt lemondani a súlyos verés után sem, de az azeri szövetség nem így gondolta, és már az első selejtező után kirúgták.
A portugál Fernando Santost hétfőn menesztették az azeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A tavaly nyáron kinevezett 70 éves edző 11 mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot, mérlege két döntetlen és kilenc vereség, köztük a magyaroktól elleni, júniusi felkészülési találkozóval - azaz 15 hónapos vezetői pályafutása alatt egyetlen győzelmet sem aratott.
Az azeriek pénteken 5-0-ra kikaptak Izlandon világbajnoki selejtezőn, ezt követően - hivatalosan közös megegyezéssel - bontották fel a szerződését.
KATTINTS a friss vb-selejtezős eredményekért, statisztikákért a Sportonlinera!
Santos korábban a görög, a lengyel és a portugál válogatott szövetségi kapitánya is volt. Hazája nemzeti együttesével 2016-ban Európa-bajnok, 2019-ben Nemzetek Ligája-győztes lett. Kedden, az Ukrajna elleni vb-selejtezőn az U21-es válogatott szövetségi edzője, Aikan Abbaszov irányítja majd az azeri felnőtt csapatot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)