Pénzcentrum • 2025. július 25. 12:16
Jose Mourinho nem tartja nagy eredménynekkorábbi klubja klubvilágbajnoki győzelmét, egy amerikai előszezonbeli túrához hasonlította a tornát - írta a Mirror.
A Chelsea lett az első csapat, amely megnyerte a kibővített klubvilágbajnokságot, miután a döntőben 3-0-ra legyőzte a PSG-t. A londoni klub útja során a Benficát, a Palmeirast és a Fluminensét is felülmúlta, ami jelentős sportteljesítménynek számít.
Enzo Maresca, a Chelsea vezetőedzője a győzelem után kijelentette: "Úgy gondolom, ez a torna olyan fontossá válik majd, mint a Bajnokok Ligája, és mi ugyanannyira értékeljük, mint egy BL-győzelmet." A csapat védője, Levi Colwill is hasonlóan nyilatkozott, szerinte ez a legnagyobb trófea, amit valaha nyert, és úgy véli, a klubvilágbajnokság idővel nagyobb jelentőségű lesz, mint a Bajnokok Ligája.
Jose Mourinho, a Fenerbahçe jelenlegi menedzsere azonban egészen másként látja a helyzetet. A portugál szakember a Canal 11-nek adott interjújában lekicsinylően beszélt a tornáról: "Ez a torna emlékeztetett minden alkalomra, amikor előszezonban az Egyesült Államokba utaztam a Real Madriddal és az Interrel, kicsit hasonlított azokra a meccsekre, amiket ott játszottunk."
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A korábbi Chelsea-edző szerint "ez a klubvilágbajnoki cím csak a Chelsea számára fontos, mivel sok mezt fognak eladni a logóval". Mourinho hozzátette, hogy véleménye szerint a PSG volt az idény igazi győztese, nem a tornán elért eredményük, hanem a Bajnokok Ligája megnyerése miatt.
A klubvilágbajnokság megosztotta a szakmai közvéleményt. A Liverpool korábbi menezdsere, Jürgen Klopp is kritikusan nyilatkozott róla, ráadásul sok mérkőzést kimondottan kevés előtt játszottak. A tornán olyan csapatok is részt vettek, mint az Auckland City, amelynek keretében több félprofi játékos is szerepelt.