Kegyetlen csapda várja a fővárosi lakásvásárlókat: óriási a lehúzás - hát ennek most már sose lesz vége?

Pénzcentrum2026. május 8. 17:02

A budapesti lakásvásárlók már csak 23 százaléka vásárolt befektetési céllal - ez közel feleződés a tavalyi 43 százalékos szinthez képest, és négy hónapja tartó folyamatos visszaesés eredménye. Az Otthon Start Program átírta a fővárosi piac szerkezetét: a befektetési vásárlók aktivitása mérsékelt, miközben az árszint a befektetői időszakból megörökölt magas sávban maradt.

A Duna House piaci elemzése három dimenzió - vevői összetétel, árszint és eladói motívációk - mentén vizsgálja a lakásvásárlási piacon érzékelhető változást. „A budapesti piacot tavaly még a befektetők diktálták, ma már az elsőlakás-vásárlók. A változás gyors és iránya egyértelmű: az áprilisi 23 százalékos befektetői arány négy hónapja folyamatosan apad, és nincs jele annak, hogy rövid távon visszafordulna. Az Otthon Start Program tartós vonzereje és a magas belépő árszint együttesen szorítják ki a tisztán hozamlogikával gondolkodó vevőket” - mondta el Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője. 

Hozzátette: a befektetők visszahúzódása nem járt árkorrekcióval - a tavalyi csúcsárszint nemhogy nem korrigált, hanem stabilizálódott, és így az elsőlakás-vásárlóknak is ezt kell elfogadniuk.

Fogynak a befektetési szándékkal vásárlók

A Duna House által közvetített budapesti tranzakciók adatai egyértelmű trendet mutatnak: januárban a vevők 32 százaléka, februárban 28 százaléka, márciusban szintén 28 százaléka, áprilisban pedig már csak 23 százaléka vásárolt befektetési céllal. A 2025 áprilisában mért 43 százalékos, akkor rekordmagas arányhoz képest tehát egy év alatt mintegy 20 százalékpontos csökkenés következett be - a befektetők domináló piaci szerepe egyértelműen megtört.

Az átrendeződés elindítója egyértelműen az Otthon Start Program volt. A budapesti vevők 38 százaléka élete első ingatlanát szerezte meg most áprilisban, ami a tavalyi év azonos időszakához képest több mint kétszeres arány. Vidéken hasonló a kép: az első lakásukat vásárlók 35 százalékos részesedésével szemben a befektetői vásárlások aránya 17-18 százalék körül stabilizálódott, jóval a budapesti szint alatt.

Az árszint a befektetői örökség

A vevői összetétel változása ellenére a budapesti négyzetméterárak nem korrigáltak. A befektetők által vásárolt ingatlanok átlagos négyzetméterára áprilisban 1,33 millió forint volt, az első lakásukat vásárlóké pedig 1,32 millió forint - a két csoport gyakorlatilag azonos árszinten mozog. Egy évvel korábban ez a különbség még jól látható volt: a befektetők akkor nagyjából 100 ezer forinttal magasabb négyzetméteráron mozogtak, mint az elsőlakás-vásárlók.

A belépőknek tehát a befektetők korábbi csúcsárszintjén kell piacra lépniük. A pesti téglalakások négyzetméterára 1,09 millió forintra (+15% éves), a budai tégláé 1,48 millió forintra (+11%) emelkedett az elmúlt egy évben, és a tavasz folyamán már szegmensenként eltérő, helyenként megtorpanó dinamikára váltott a piac. A magas árszint ugyanakkor megmaradt: a budai eladások harmada immár 110 millió forint feletti vételáron, minden negyedik adásvétel pedig 2 millió forint körüli négyzetméteráron realizálódik.

„A befektetők visszahúzódnak, de az árszint, amit hátrahagytak, az elsőlakás-vásárlókra szállt át. A budapesti piacon ma egy belépő vevő már nagyjából ugyanannyit fizet négyzetméterenként, mint amennyit egy évvel ezelőtt egy tőkebefektető fizetett – ez tartós szerkezeti következmény, és érdemben befolyásolja, hogy ki tud egyáltalán piacra lépni” - mondta Szegő Péter.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az eladói oldalon megmaradtak a befektetők

Bár a befektetési célú vételek visszaszorultak, a befektetésből kiszálló eladók aránya stabilan magas maradt: a budapesti eladások 32 százaléka továbbra is befektetési portfólióból érkezik, ami márciushoz képest gyakorlatilag változatlan. Ez arra utal, hogy a korábbi években befektetési céllal vásárolt állomány egy része most kerül a piacra - részben az új vevői motivációkhoz illeszkedő, kisebb-közepes méretű lakások formájában, részben az áremelkedés realizálása érdekében.

A befektetésből kiszálló eladók által értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára áprilisban 1,46 millió forint volt Budapesten - ez stabilan a piac felső sávjában mozog, és érzékelhetően magasabb a teljes fővárosi átlagnál. A jelenség kettős: miközben a vételi oldalon a befektetők visszahúzódnak, az eladói oldalon a meglévő portfóliók fokozatos kivezetése zajlik.

A jelenlegi adatok alapján nincs jele annak, hogy a befektetői vásárlások rövid távon visszaerősödnének. Az Otthon Start Program továbbra is tartós kedvezményt biztosít az első lakásukat vásárlóknak, és amíg a program érdemi vonzereje fennmarad, a befektetőknél a hozamszámítás is romlik: a magasabb belépő árszinten egyre nehezebb versenyképes hozamot előállítani.

A piac szerkezete ugyanakkor kettős marad. A budapesti árszint a befektetői időszakból örökölt szinten ragadt, így a piacra belépőknek a finanszírozási kedvezmények ellenére is komoly tőkeerő szükséges. A vidéki piacon ezzel szemben az árszint és a vevői profil is harmonikusabb képet mutat - itt az OSP-hatás zavartalanabbul érvényesül.

Címkék:
otthon, lakáshitel, lakás, lakásvásárlás, Budapest, gazdaság, duna house, ingatlanpiac, lakásárak, ingatlanárak, befektetők, otthon start,