Pénzcentrum • 2026. január 27. 21:02
Erős kínálatbővülés formálja át a budapesti újlakáspiacot, a fejlesztők egyre nagyobb számban indítanak új projekteket. Az OTP Jelzálogbank adatai szerint idén 9100, jövőre 7900 új lakás átadása várható a fővárosban. Emellett több olyan társasház is épül, amelyet még nem kezdtek el hirdetni.
A piac élénkülése már tavaly elindult. 2024-ben 8700 új lakást adtak el, ami 2017 óta a második legerősebb év volt értékesítési volumenben. Jelenleg az építés alatt álló projektekben nagyjából ugyanennyi, mintegy 8700 eladatlan lakás vár vevőre. Ez 43 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kínálat bővülését a több éve kedvező piaci környezet és az állami ösztönzők is támogatják.
Az idei átadású új lakások átlagos négyzetméterára Budapesten valamivel 1,7 millió forint felett alakul. A 2027-ben elkészülő lakásoknál az átlagár elérheti az 1,83 millió forintot négyzetméterenként. A kerületek között jelentős eltérések vannak, az árak jellemzően 1 és 4 millió forint közötti sávban mozognak.
Az árak jövőbeli alakulását nehéz pontosan megbecsülni, mert kérdés, hogy a gyorsan bővülő kínálat milyen hatással lesz a piacra. Az viszont már látszik, hogy a drágulás üteme lassulhat. Az új beruházások száma alapján az is valószínű, hogy 2026-ban új csúcsra ér a kínálat a budapesti újlakáspiacon.
Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA