Elkezdődött a roham: brutális, ami az albérletpiacra vár a következő hetekben

Pénzcentrum2025. július 21. 15:31

Rekordszámú felvételiző, dráguló, de fékeződő albérletárak, növekvő kínálat – és közben ott lebeg az Otthon Start: idén teljesen átrendeződhet az albérletpiac. A július 23-i ponthatárhúzás hivatalosan is elindította a 2025-ös albérletszezont, amely az eddigi jelek szerint több szempontból is rendhagyónak ígérkezik. Az ingatlan.com friss elemzése alapján idén nemcsak több vevő, hanem kevesebb bérlő is érkezhet a piacra.

Júniusban éves alapon 7,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak országosan, míg ugyanebben az időszakban a lakásárak 14 százalékkal drágultak. Budapesten még nagyobb volt a különbség: a fővárosban a bérleti díjak mindössze 6,7 százalékkal nőttek, míg a lakások ára 19 százalékkal emelkedett.

„A bérleti díjak növekedése messze elmarad a lakásárakétól, ami a kínálat bővülésének is köszönhető” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A július közepi adatok szerint 16 500 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a bérlők országszerte – ez 15 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kínálat tehát nő, és várhatóan tovább bővül, ahogy közeledik a szeptember. A háttérben a lakáspiaci befektetők is megjelentek: sokan állampapírból átcsoportosítva vásároltak kiadható ingatlanokat.

A legdrágább egyetemi város természetesen továbbra is Budapest, ahol az átlagos bérleti díj 270 ezer forint havonta. Azonban az egyes kerületek között óriási a szórás: a legdrágább a II. kerület 370 ezerrel, míg a legolcsóbb a XXIII., ahol már 160 ezer forintért is lehet lakást bérelni.

A legtöbb diák számára a szobabérlés még mindig a legköltséghatékonyabb megoldás, de Budapesten már ennek is komoly ára van: az átlagos szobaár 110 ezer forint havonta, a külső kerületekben is 75-80 ezer forint. Debrecenben és Szegeden 70 ezer forint körül alakulnak az árak, míg Győrben 60, Pécsett 75 ezer forint a szokásos havi díj.

„A magas árak miatt idén is megéri többen együtt bérelni egy nagyobb lakást. Egy háromszobás lakás például nem kerül háromszor annyiba, mint egy egyszobás, mégis három ember osztozhat a költségeken” – hívta fel a figyelmet Balogh László.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Otthon Start: szeptembertől jöhet a lakásvásárlási hullám

A szeptemberben induló Otthon Start program akár 50 millió forint összegű, államilag támogatott, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál azoknak, akik első saját lakásukat vásárolják. Ez alapjaiban változtathatja meg a keresletet az albérletpiacon.

„Sok szülő dönthet úgy, hogy bérlés helyett inkább lakásvásárlással támogatja gyermekét. Az egyetemvárosokban több helyen előfordulhat, hogy a hiteltörlesztő kevesebb, mint a bérleti díj”

– tette hozzá a szakértő.

A lehetőség persze csak azoknak nyitott, akik hitelképesek, és rendelkeznek az önerővel is. Ugyanakkor az intézkedés hatása az albérletpiacra már idén ősszel érezhető lehet: csökkenő kereslet, bővülő kínálat = stabilizálódó árak.

Címkék:
ingatlan, forint, árak, albérlet, díjak, kínálat, forintárfolyam, albérlet árak,