MTI • 2025. május 25. 09:02
A német háztartások energiaköltsége öt százalékkal csökkent 2025 eleje óta a gyengülő világgazdasági teljesítmény és az ebből fakadó alacsonyabb nyersolajárak következtében.
Thorsten Storck, a Verivox portál energiaügyi szakértője a Funke Mediengruppe számára adott interjúban elmondta, hogy a gyenge világgazdasági helyzet miatt csökkenő nyersolajárak alacsonyabb fűtőolaj- és üzemanyagárakhoz vezettek, miközben az átlagos áram- és gázárak is enyhén mérséklődtek az év kezdete óta.
A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az energiaárak még mindig több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es szinten voltak.
A Verivox új elemzése szerint egy átlagos háromtagú német háztartás jelenleg évi 5173 eurót (mintegy 2,1 millió forintot) költ energiára, szemben a januári 5442 euróval (körülbelül 2,2 millió forinttal).
Az évi 4000 kilowattóra áramot fogyasztó háztartások január és május között 3 százalékkal kevesebbet fizettek az elektromos energiáért: a korábbi 1434 euró (580 ezer forint) helyett 1388 eurót (560 ezer forintot).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Storck szerint az áram és a gáz árainak csökkenéséért elsősorban a regionális szolgáltatók új ügyfeleknek kínált kedvezőbb árai felelősek, míg az alapellátási díjak csak minimálisan mérséklődtek.
A Verivox számításai egy olyan háromtagú háztartást vesznek alapul, amely évi 20 ezer kilowattóra fűtési energiát és 4000 kilowattóra áramot használ fel, valamint 13,3 ezer kilométert tesz meg gépjárművel.