Gyászol a színházi élet: meghalt Lukáts Andor

Pénzcentrum2025. január 24. 16:16

A színművész és rendező 81 éves volt, az egyik budapesti teátrum közölte a halálhírét.

81 éves korában meghalt Lukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész és rendező - ezt a Katona József Színház közölte Facebook-oldalán.

Lukáts Andor 1943-ban született Kaposváron, pályafutását a Pinceszínházban kezdte még amatőrként, utána a szülővárosában álló Csiky Gergely Színház társulatának tagja lett, itt rendezett is a színészkedés mellett. Olyan legendás produkciókban játszott mint Peter Weiss Marat/Sade-ja vagy Molnár Ferenc Liliomja. De láthatta a közönség Becket: Godot-ra várva, Brecht: A szecsuáni jólélek, Szophoklész: Oidipusz, Shakespeare: Othelló, valamint Ionesco Különóra című darabjában is.

1994 és 2008 között a budapesti Katona József Színház társulatának tagja volt. Lukáts Andor és Halász Péter indította el a Hírszínházat a Kamrában. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett ő állította színpadra többek között Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját, amelyből filmet is készített. Az előadás a teátrum történetének leghosszabb ideig futó darabja volt.

2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója volt. 2008 és 2016 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

1974 óta filmezett, 1980-ban debütált filmrendezőként az Alagút című alkotással. Több mint ötven filmet forgatott, többször is megkapta a filmkritikusok, illetve a Magyar Filmszemle díját. Legutóbb 2009-ben nyerte el a legjobb férfi színésznek járó díjat a Mázli című vígjátékért és a Príma primavéra című filmdrámáért. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Xantus János által rendezett Eszkimó asszony fázik című filmben, egy süketnéma férj szerepében nyújtotta.

Munkássága elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1985), az érdemes művész címet (1997), 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú művészi pályája, film- és színművészeti alkotásokban nyújtott kiváló alakításai elismeréseként.

Loading...

Címkék:
élet, facebook, gyász, katona, színház, meghalt, budapesti,