Kezdődik a csillagászati tavasz: mutatjuk, mit jelent a tavaszi nap-éj egyenlőség

Pénzcentrum2024. március 20. 08:00

A tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. A csúszkálás oka pedig, hogy egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak. Az ugyanis egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc.

Minden évben március 20-án kezdődik a csillagászati tavasz. A nap-éj egyenlőség idén 4 óra 6 perckor következett be - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.

A nap-éj egyenlőség dátuma azért "csúszkál", mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki - ismertették. Kiemelték, hogy emellett a Föld pályaparaméterei - excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója - sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik. A legutóbb 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni - írták.

A HungaroMet Zrt. arra is kitért, hogy a nap-éj egyenlőség idején - az elnevezés ellenére - nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.

Ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodott. Emiatt ilyenkor, sőt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség, de március 16-án majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza.

Címkék:
otthon, időjárás, tavasz, március, nap, tankönyvek, egyenlőség,