Több tízezer Kádár-kocka újulhat meg hamarosan: az új támogatás tovább drágítja a felújítást

HelloVidék2024. február 20. 08:02

2024 az eddiginél is kisebb lakásépítési és felújítási aktivitást hoz majd, viszont már határozottan látszanak a kilábalás jelei a szektorban, mondta el Juhász Attila, az Újház Zrt. igazgatóságának elnöke, a Piramis Építőház Kft. tulajdonos ügyvezetője és a Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke a HelloVidéknek. Az alacsonyabb alapanyagköltségek, illetve a kedvezőbb hitelpiaci helyzet a lakásépítések és -felújítások fellendüléséhez vezethet hosszú távon, a kérdés csak annyi, hogy már idén, vagy csak 2025-től fogja ezt érezni a magyar ipar.

A szakértő szerint az építőiparra élénkítően hathatnak az olyan kormányzati támogatások is, mint a legutóbb bevezetett CSOK Plusz, hatása már a jövő év második felétől felpörgést eredményezhet, ennek következtében magasabb anyag- és munkadíjakat hoz. A szakértő szerint viszont szükség lenne más támogatásokra is, amelyek élénkítő hatással lehetnek a szektorra.

Szükség lenne egy olyan támogatási formára, ami nemcsak a kisgyerekeseket, vagy gyereket vállalókat éri el, hanem más társadalmi csoportok fantáziáját is beindítja. Ilyen lehet az az új energiahatékonysági állami támogatás, amelynek kidolgozása a hírek szerint folyamatban van. Az Évosz és az Újház is végzett kutatásokat e tárgyban, és mindkét felmérés azt mutatta, hogy nagy igény lenne egy ilyen impulzusra. Mi úgy véljük, hogy egy új támogatási formának elsősorban a családi házak termikus burkának kialakítására, azaz a lakások és családi házak hőszigetelésére – ideértve a homlokzat, a födém szigetelést, valamint a nyílászárók cseréjére – kellene fókuszálnia

- mondta el a lapnak Juhász Attila, hozzátéve: "Egy ilyen program – akár vissza nem térítendő támogatással, akár kedvezményes hitellehetőséggel valósul meg – nagymértékben hozzájárulna a magyar épületállomány zöldítéséhez, nem utolsó sorban az országban található több százezer Kádár-kocka felújításával."

A teljes interjú a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
otthon, ingatlan, felújítás, támogatás, építőipar, építkezés, drágulás, áremelkedés, csok, vidék, csok plusz,