Hihetetlen árrobbanás: ennyibe kerül ma egy átlagos lakás Budapesten

Pénzcentrum2023. december 16. 20:29

A legfőbb vevői motiváció 2023-ban az első lakás vásárlása volt, az ügyfelek 18,9 százaléka szerződött ebből a célból, míg a nagyobb ingatlanba költözők kevéssel lemaradva, 18,7 százalékos arányban voltak jelen a tranzakciókban - közölte a Duna House.

A 2022-es összegnél 4%-kal többet, 40,1 millió forintot áldoztak otthonteremtésre a vevők az idei évben az összes értékesített ingatlan adatai alapján országosan. A fővárosi átlag az országossal megegyező mértékben emelkedett, a lakások átlagos vételára 55 millió forintról 57 millió forintra nőtt, az értékesített ingatlanok között a 3 millió Ft/m2 árat meghaladó újépítésűek mellett egyre több a 2 millió forint feletti négyzetméteráron tulajdonosra talált használt budapesti lakás is – közölte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Az eladók között végzett felmérés alapján a tulajdonosok több mint ötöde vált meg örökségétől, pár tranzakcióval kevesebb esetben döntöttek az ügyfelek korábban befektetésként vásárolt ingatlanuk eladása mellett. 16%-uk nagyobb ingatlanba költözés miatt vált meg lakásától, illetve közel 12% választott inkább kisebb alapterületű otthont. Míg a tavalyi év vevői oldalról a befektetők évének számított, addig az idei évben inkább azok vásároltak ingatlant, akiknek élethelyzetük változása miatt volt fontos a költözés.

A Duna House tranzakciós adatai alapján a végső vételár szempontjából a csúcstartó egy, a nyugati országhatárhoz közel fekvő vármegyeszékhely kertvárosában található, mediterrán luxusvilla, amelyért közel 660 millió forintot fizetett az új tulajdonosa. A nagyon jó állapotú, és műszakilag is kiválóan karbantartott okosotthon alapterülete 661 m2, ezzel magáénak tudhatja a legjelentősebb élettérrel rendelkező 2023-ban értékesített ingatlan címet is, míg a legcsekélyebb méretű ingatlan egy 10 négyzetméteres ház volt a fővárosi agglomeráció déli szektorában. Vételár tekintetében a sor másik végén ezúttal a déli országrész kistelepülésein található, zömében vegyes falazatú, vagy vályogból épült, lakható, de inkább felújítandó állapotú házak álltak, amelyek közül a legolcsóbb egy 900 ezer forintért értékesített, 20 négyzetméteres ingatlan volt Baja közelében.

Összességében a tavalyival megegyező arányban, az értékesített ingatlanok 4%-áért fizettek az új tulajdonosok 100 millió forintot vagy azt meghaladó összeget, az országos átlagáron (41 millió forint) vagy az alatt az ügyfelek 67%-a zárt ingatlanpiaci tranzakciót, míg az összes eladott ingatlan közel negyedét tudták megszerezni a vevők 20 millió forintért vagy az alatt. Két százalékponttal, 10%-ra emelkedett az egymillió forint feletti négyzetméteráron elkelt ingatlanok aránya országosan, míg a fővárosban a tavalyi 24%-os arány 30%-ra ugrott idén.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sopronban, egy 1700-as évek elején épült házban kelt el egy nagyon jó állapotú, 92 négyzetméteres, kertkapcsolatos lakás. Az ingatlanért 826 ezer forintos négyzetméterárat fizetett az új tulajdonosa, míg egy győri, 1780-ban épült, 210 négyzetméter alapterületű ház is gazdára talált, amelyért 110 millió forint feletti vételárat sem sajnáltak.

Címkék:
otthon, lakás, ingatlan, duna house, vidék, főváros, ingatlan adásvétel,