Karácsony előtt robbantott brutál leárazást az IKEA: ennyivel lettek olcsóbbak a magyarok kedvencei

Biró Eszter2023. december 4. 16:06

A karácsony közeledtével újra vetettünk egy pillantást az IKEA árváltozásaira, és most szerencsére kijelenthetjük, hogy az ünnepek közeledtével több kedvelt bútordarab ára is csökkent. A 21 bútorból, aminek az árváltozásaira rendszeresen vetünk egy pillantást most mindössze 4 darabnak ment fel az ára, 6-nak egyenesen csökkent, miközben 10-nek változatlan maradt.

A Pénzcentrum hónapról hónapra megvizsgálja az IKEA 21 termékét, illetve azoknak árváltozását. Ezt akkor kezdtük el közelebbről megvizsgálni, lassan két évvel ezelőtt, amikor az IKEA bejelentette, hogy kénytelen megemelni az árakat. Ez a tendencia pedig folytatódott az idén is, jövőre pedig, ha nem is ilyen mértékben, de hasonló áremelések várhatóak.

A korábbi katalógusok és a webshop aktuális árlistája alapján a legnépszerűbb bútorok között is találhatunk olyat, ami 2019 óta 238 százalékkal lett drágább, miközben más termék 161 százalékos ár növekedésen ment keresztül 4 év alatt. Az elmúlt hónapokat nézve viszont végre pozitív irányba billent a mérleg: 6 terméknek csökkent ugyanis az ára, miközben csak 4-nek emelkedett.

Az eddigi összehasonlításainkkal ellentétben viszont most a jellemzően drágább kategóriás termékek közül is volt, aminek csökkent az ára, bár jellemzően ezek változatlanok maradtak. A BRIMNES ágykeret tárolóval és fejtámlával ára például szeptember óta 163 990 forintról 158 990 forintra csökkent. Ez összességében egy háromszázalékos árcsökkenés, ami csak a jéghegy csúcsa.

A leglátványosabb árváltozást (a százalékot nézve) a SANELA diszpárnahuzat esetében láthatjuk, ami 29 százalékkal lett olcsóbb, miután 3490 forintról 2490 forintra csökkent az ára. A második helyre került ezzel a KNOXHULT konyha, aminek az ára 121 480 forintról csökkent 104 480 forintra csökkent az ára, ami 14 százalékos árváltozást jelent. Hasonló mértékben, 14 százalékkal csökkent a TARNÖ összecsukható asztal is két székkel. Ez a termék 32550 forintba került még szeptemberben, míg 27970 forintba kerül jelenleg.

De 9 százalékkal lett olcsóbb a LACK felipolc is, aminek az ára 5490 forintról 4990 forintra csökkent, míg mindenki kedvence a STRANDMON fülesfotel ára 84990 forintról 74990 forintra ment le. Ez 12 százalékos árcsökkenést jelent összességében.

Loading...

Azonban sajnos a temérdek árcsökkenés mellett 4 esetben árnövekedést is tapasztaltunk. Ilyen a háromszemélyes EKTORP kanapé, aminek 169 900 forintról 179 900 forintra emelkedett az ára, ami 6 százalékos áremelkedést jelent szeptember óta. A HEMNES nyolcfiókos szekrény áremelkedése pedig mégdrasztikusabb volt: 119 900 forintról 149 900 forintra emelkedett az ár, ami 25 százalékos árnövekedést jelent. Hasonló a helyzet a NISSAFORS zsúrkocsival is, ami ára 11990 forintról 14990 forintra változott, ami 25 százalékos áremelkedést jelent.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A TARNÖ összecsukható asztal két székkel 33 százalékkal kerül most többe, mint egy évvel ezelőtt: 20970 forintról először 32550 forintra, majd 26990 forintra emelkedett az ára. A köralakú meghosszabbítható INGATORP 2022 novemberében 139 900 forintba került, mostanra már azonban 159 900 forintot kérnek el érte. Ez 14 százalékos áremelkedés. Hasonló a helyzet a sima meghosszabbítható INGATORP asztallal is, aminek az ára 129 900 forintról 149 900 forintra emelkedett, ami 15 százalékos árnövekedést jelent. Szintén 15 százalékkal lett drágább a HEMNES nyolcfiókos szekrény, ami hasonlóképpen 129 900 forintról 149 900 forintra emelkedett.

Az elmúlt egy évben azonban mindössze 2 termék ára csökkent: a LACK TV állványé, illetve a STRANDMON fülesfotelé. Előbbi 8990 forintba került egy éve, míg most 6490-be, utóbbi ára pedig 84900 forintról csökkent le 74990 forintra.

Címkék:
otthon, IKEA, árak, bútor, termék, árváltozás, bútoráruház, bútorcsere, bútorvásárlás, árcsökkenés, árnövekedés, árváltozások,