Alkudozóknak áll a zászló a magyar lakáspiacon: súlyos milliókat spórolhat, aki élelmes

Pénzcentrum2023. november 6. 13:28

A hazai ingatlanpiacot továbbra is a kínálat túlsúlya jellemzi, az első félévhez képest úgy tűnik, hogy még nyitottabbak lettek az árváltoztatásra a hirdetők. Az otpotthon.hu portál friss adatai alapján a tendencia országos, hiszen az év eleji átlaghoz képest ugyan csak pár százalékkal, de a július-szeptemberi időszakban Budapesten és vidéken egyaránt nőtt az eladói árcsökkentés mértéke.

Az aktív hirdetések egyharmadában változtattak az áron a hirdetők országos viszonylatban, és minden ingatlantípust figyelembe véve az aktív hirdetésállomány 66 százalékánál bíznak abban, hogy az ingatlanok gazdát cserélhetnek a meghirdetett áron – derült ki az otpotthon.hu közleményéből. Ezt összevetve a második negyedévi adatokkal kiderült, hogy júniusban az arány 68-28 százalék volt, tehát a nyár eleje óta közel 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik csökkentettek a hirdetési áron.

Az otpotthon.hu harmadik negyedévre vonatkozó adatai alapján azok az eladók, akik a már 3-6 hónapja meghirdetett eladó ingatlanok árán változtattak, több mint 90 százalékban csökkentettek.

A tavaly év végén kezdődő lassulásra reagálva az eladók körében már az év elejétől megfigyelhettünk egy szemléletváltást. Adataink alapján az látszik, a hirdetés aktiválása utáni 3-6. hónapban következik be az első nagyobb hullám az árcsökkentésben, amit az első évforduló környékén még nagyobb változtatási hullám követ. Ráadásul a növekedés nemcsak az árcsökkentések arányában, hanem azok mértékében is jelen van: az év eleji 6 százalékról Budapesten átlagosan 9,4 százalékkal, vidéken közel 11 százalékkal csökkentenek a hirdetési áron

– mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője.

A portál adatai alapján, az előző negyedévhez hasonlóan, Budapesten és Pest vármegyében volt a legmagasabb az ingatlanhirdetések száma, míg Bács-Kiskun és Békés vármegyében szinte a felére csökkent a számuk. Budapesten nagyobb a hajlandóság az árcsökkentésre, míg vidéken továbbra is jobban ragaszkodnak a megadott irányárakhoz az eladó ingatlant hirdetők. A hirdetés aktiválását követő 12-18. hónapban az árcsökkentő tendencia mellett megjelenik az áremelés is – azok, akik növelik a meghirdetett ingatlant (a hirdetési állomány 4 százakéka) 13-14 százalékkal magasabban árulják ingatlanjaikat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az eredeti meghirdetett árakhoz képest a házak és lakások esetében magasabb (32 százalék), új építésű projektek esetében alacsonyabb (19 százalék) a hajlandóság az árcsökkentésre. Az árcsökkentés mértékében is látható eltérés: lakások esetében alacsonyabb, nagyjából 8 százalék, házak és új építésű lakóparkok esetében elérheti az átlagos 10 százalékot.

Címkék:
Budapest, lakáspiac, gazdaság, ingatlanpiac, hirdetés, ingatlanhirdetés, adás-vétel, ingatlanok,