Indulhat a bírságszezon? Kegyetlen csekket kaphatnak most ezért a magyar kertesház-tulajok

Pénzcentrum2023. október 8. 11:04

Sok városi él abban a tévhitben, hogy vidéken mindig csend és nyugalom honol, amit csak a kakas kukorákolása és a madarak vagy tücskök ciripelése tör meg. Vagy a harangszó esetleg. A vidéki tudják, hogy hétvégén már korán reggel felbőgnek a fűnyírók, ebéd után beindulnak a flexek, az őszi estéken a távolból az ágdarálók sustorgását hozza a szél. Mellé az őszi avarégetések csípős füstjét. A Növekedés.hu cikkéből az derül ki, hogy az együttélés vidéken pont ezek miatt a kellemetlenségek miatt szigorúan szabályozott, és aki megszegi a helyi szabályokat - akkor is, ha csak a hétvégi házáról van szó -, komoly bírságot kaphat.

Az önkormányzatok részletesen szabályozzák azokat a tevékenységeket, amelyekkel a szomszédok szokták vidéken idegesíteni egymást: minden olyan területen, amely a lakosság békés együttélését megzavarhatja. Emellett keményen szankcionálják is a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást. Mivel azonban ezek helyileg meghozott szabályok, fontos a tájékozódás, mert óriási különbségek lehetnek egyes települések között abban, miért is járhat bírság.

Arra a kérdésre, hogy akkor mikor is lehet pontosan zajongani, éppen ezért nincs egyértelmű válasz, hiszen létezik ugyan egy általános szabályozás, de ettől az önkormányzatok szabadon eltérhetnek. Egy 2008-as rendelet rögzíti azt, hogy mi számít környezeti zajnak. Ez alapján reggel 6 és este 22 óra között megengedett a zajkibocsátás lakóterületen 50-55 decibelig. Este 22 óra és reggel 6 óra között ez a szint 40-45 decibelre csökken, ha ennél magasabb a zajkeltés, az már csendháborításnak számít - írja a lap. Ezt szigorítják aztán az önkormányzatok a lakosság igényeihez mérten.

Például Debrecenben a hétvégi zajos tevékenység, többek között a fûnyírás, flexelés szombaton délelőtt csak 9-12,  délután pedig 15-18 óra között engedélyezett, vasárnap minden zajjal járó tevékenység tilos. Az agglomerációs Taksonyban zajt keltő munkát (fűnyíró, a kapálógép, betonkeverő, fűrészgép használata) hétfőtől szombatig reggel hat és este nyolc között lehet végezni, vasárnap vagy egyéb munkaszüneti napon a nap bármely időszakában tilos. A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt indított eljárást a jegyző folytatja le, és

akár 200 ezer forintos bírságot is kioszthat a renitens lakónak, míg cégek, szervezetek  kétmillió forintig terjedő közigazgatási bírságot kaphatnak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Sose megy ki a divatból az avarégetés

A hatályos országos tűzvédelmi rendelet (Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 225. paragrafusa) értelmében a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos, erősen kétséges, hogy a magyar embereket bármilyen büntetés kilátásba helyezése eltántorítaná ettől a megrögzött szokásuktól - írja a lap. Ráadásul a hulladék felhalmozása a kertben úgyszintén tilos, az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani.

Van azonban egy kiskapu, az égetés tilalma alól szabadulni lehet, ha  azt más jogszabály – így különösen önkormányzati rendelet – megengedi. Ezért a legtöbb településen az avarégetéssel szemben sincs zéró tolerancia, általában egy munkanap van a héten kijelölve, amikor a lakók legálisan gyújthatnak alá a lehullott leveleknek. (Többnyire meg van határozva, hogy avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen lehet égetni úgy, hogy az ne okozzon kárt, és a környezetet se terhelje indokolatlanul.) Ha viszont valaki rosszkor, vagy rosszul éget, és a haragosa feljelenti, akkor tetemes bírsággal nézhet szembe, amely 10 ezer forinttól  akár 1 millió forintig is terjedhet. Arról nem is beszélve, hogy ha valami félresikerült, és a tűz eloltásához a tűzoltóság segítségét is kellett kérni, egyből vastagabban fog a hatóság ceruzája, és 20 ezer forinttól 3 millió forintig terjedhet a pénzbírság - írták.

Címkék:
önkormányzat, bírság, kert, vidék, égetés, település, lakosság, kertes ház, rendelet, önkormányzatok, szemétégetés, tilos,