Nagy bajba kerülhet, aki erre nem figyel: ingatlanvásárlók ezrei nehezítik meg ezzel az életüket

Pénzcentrum2023. július 19. 18:02

A lakásválasztás kapcsán a legfontosabb szempontok az ingatlan lokációja, típusa és az, hogy megfizethető-e. Az, hogy bútorozott, vagy, hogy mikortól költözhető, jóval kevésbé számít – derült ki egy reprezentatív felmérésből. Még kevésbé ragaszkodunk ahhoz, hogy az ügyintézés folyamata gördülékeny legyen, ugyanakkor a szakértők szerint ez később akár komoly problémák forrása is lehet.

Amikor új otthont keresünk, számos szempontot kell figyelembe vennünk. Az OTP Bank és az otpotthon.hu közös kutatása1 rámutat, hogy költözéskor a három legfontosabb szempont az ingatlan elhelyezkedése (község, város vagy azon belül a kerület), hogy házba, lakásba, esetleg üres telekre költöznénk, és az új otthon megfizethetősége. Ezek után következik fontosságban az ingatlan mérete (alapterület, szobák száma), állapota, hőszigeteltsége, energiafelhasználása, és a nyílászárók állapota. Jóval kevésbé számít, mikortól költözhető és bútorozott-e. A válaszadók szerint a legkevésbé pedig az számít, hogy átlátható legyen az ügyintézés folyamata.

„Egy ingatlan megvásárlása, de akár bérbeadása is komplex folyamat, ami számos buktatót rejthet mindkét fél számra” – hívja fel a figyelmet Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője.

Elengedhetetlen, hogy szakértőktől kérjünk segítséget és mind az ingatlannal, mind az adásvétel menetével kapcsolatban végig tájékozottak és naprakészek legyünk. Az ügyvédek biztosítják, hogy a felek érdekei védve legyenek, adásvételi szerződésnél közös megbízás alapján az eljáró ügyvéd mindkét fél érdekeit képviseli a szerződéskötés során. Ritkább eset, de előfordul, hogy mindkét fél saját ügyvédet bíz meg az adásvételi szerződéskötés során történő jogi képviseletre – természetesen erre is van lehetőség. Segítséget nyújthatnak adó- és illetékfizetési kérdésekben, társasházak esetében áttekintik az SZMSZ-t és az alapító okiratot, észrevehetnek olyan részleteket, amikre nem is számítanánk, például, hogy a megvásárolni kívánt társasházi lakásra vonatkozó-e elővásárlási jog. Ha megfelelő szakembert választunk, jó eséllyel nem érhetnek kellemetlen meglepetések

– tette hozzá a szakértő.

Az ügyvezető tapasztalatai alapján az ingatlan-adásvétel során az ügyvédi közreműködés kötelező, ugyanakkor sokan halasztják az ügyvéd kiválasztását az utolsó pillanatra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felmérés eredményeiből a vásárlók rugalmasságára is lehet következtetni. Talán nem meglepő, hogy pont azon szempontokról tudunk legkönnyebben lemondani, amikhez a legkevésbé ragaszkodunk. Így a válaszadók több mint fele hajlandó lenne engedni az ingatlan bútorozottságát illetően, de sokan (46%) a költözhetőség időpontjához sem ragaszkodnak. Igaz, hogy a harmadik helyen szerepel, de már jóval kevesebben (27%) nyilatkoztak úgy, hogy le tudnának mondani az átlátható ügyintézésről is.

Amiről alig, csupán minden tizedik magyar lenne hajlandó lemondani, az az ingatlan típusa, ára, és az energiafelhasználás, a rezsi várható összege. Az ingatlan helyét illetően némileg engedékenyebbek, ennek kapcsán 13 százalék lenne hajlandó kompromisszumot kötni, a magyarok 10 százaléka viszont nem tudna lemondani semmilyen szempontról otthona kiválasztásánál.

Címkék:
otthon, lakásvásárlás, ingatlan, otp, ingatlanpiac, ingatlan piac, ingatlanvásárlás,