Fű alatt kivezették a napelemstopot? Megszólalt a minisztérium, erre készüljön, aki nullázná a rezsit

Szánthó Péter2023. május 19. 05:29

Most akkor feloldották a napelemstopot? - tette fel a kérdést a Pénzcentrum olvasója, aki szerint a leadott igénylésre pozitív választ adnak a szolgáltatók, és már a mérőóra cseréjéig is el lehet vinni az ügyet. A szakértők szerint a történet nem ilyen egyszerű, a korlátozás még mindig érvényben van, viszont ettől még a rendszereket ki lehet építeni - és ha egyszer feloldják a korlátozást, akkor be is lehet csatlakozni. Épp ezért a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség azt javasolja, hogy aki még bele akar kerülni a szaldós elszámolásba, az gondolkodjon előre, mert erre a tilalom feloldása után csak pár hónapig lesz lehetőség.

Érdekes levél futott be a Pénzcentrum postaládájába: egy olvasónk arról számolt be, hogy két nagy energiaszolgáltatónál is pozitív válasz érkezik a Háztartási méretű kiserőművek csatlakozási igénybejelentésére, és mint állította, már a mérőóra cseréjéig is el lehet vinni az ügyet.

Tehát a törvény ellenére lehet napelemes rendszerük (HMKE) az embereknek. Most akkor van napelemstop, vagy nincs? Esetleg rendszerhiba?

- tette fel a jogos kérdést olvasónk. Hiszen emlékezetes, hogy a kormány döntése értelmében tavaly október 30-ig lehetett igénylést beadni visszatáplálós napelemrendszer csatlakozására. Azt követően nem lehet visszatáplálni a rendszerbe, ez praktikusan azt jelenti, hogy novemeber óta csak olyan rendszert lehet üzemelteni, ami el tudja tárolni az általa megtermelt energiát.

Napelemre keresel finanszírozást? Nézz körül a Pénzcentrum kalkulátorában!

De akkor most mi a helyzet? Fű alatt eltörölték a visszatáplálási stopot? Az ügyben megkérdeztük az Energiaügyi Minisztérumot, akik az alábbi választ küldték:

A háztartási méretű kiserőművekre bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás akár részleges feloldására elsőként nyár végéig tesz javaslatot az Energiahivatal. Az ideiglenes intézkedés ütemezett kivezetése a kormányrendeletben rögzített menetrend szerint így előreláthatóan októbertől indulhat meg. A későbbiekben háromhavonta ismétlődő felülvizsgálat célja, hogy egyre több, tavaly november óta telepített háztartási méretű kiserőmű számára nyíljon meg a lehetőség a hálózati betáplálásra. A megkeresésben hivatkozott esetekben vélhetően 2022 október végéig beérkezett csatlakozási igénybejelentések alapján telepíthetik a napelemes rendszereket, amelyek így nem érintettek a zárolásban.

Tehát az öröm korai volt, egyelőre nem lehet új, tavaly november óta kiépített betáplálós rendszert csatlakoztatni a hálózatba. Amint több részlet kiderül a napelemstop kivezetéséről, tájékoztatjuk majd olvasóinkat - de ez még, mint az EM válaszából is kiderült, hónapok kérdése.

Betáplálni még nem lehet, de érdemes előre gondolkodni

Szakértőket is megkérdeztünk arról, mi állhat olvasónk történetének hátterében. Balogh József szerint lehetséges, hogy a szolgáltatóknál el lehetett vinni akár az óracseréig is az ügyet, azonban betáplálni továbbra sem lehet.

Az itt a furfang, hogy a szabályozás nem arról szól, hogy nem szabad rendszert kiépíteni, hanem arról, hogy az új rendszerről nem szabad a hálózatba betáplálni. Nekem van olyan esetem, hogy szerencsétlen megépítette a napelemes rendszert, a szolgáltató át is vette, de a rendszerhez tartozó app szerint a napelemek nem termelnek semmit, távolról lekapcsolták őket az internetkapcsolatos mérőórán keresztül. Ez így egy kicsit olyan, mintha arra buzdítanék valakit, hogy persze, vegyen egy autót, állítsa le a ház elé, tankolja tele benzinnel, csak a kocsikulcsot elveszem

- magyarázta az energetikai szakértő. Ha olvasónk állításai igazak, akkor ilyen szempontból nem érti, miért engedik a speciális mérőórákat kiváltani, ha jelenleg úgysem lehet őket használni. Ugyanakkor, mint kifejtette, a hálózatot szépen lassan, lépcsőzetesen építik újjá, elképzelhető, hogy olvasónk pont egy olyan szerencsés helyen lakik, ahol már elsők között lehet majd betáplálni, ha feloldják a tilalmat, azért adják ki a mérőket is, hogy az új napelemes rendszerek mielőbb be tudjanak csatlakozni. És persze ennek a díjtételeit is be tudja szedni a szolgáltató - tette hozzá.

De ha az ő helyében lennék, biztos, hogy rákérdeznék a szolgáltatónál, hogy ha én ezt most mind megcsinálom, rengeteg pénzt beleölök - hiszen többmilliós összegről van szó -, akkor fogjátok majd hagyni, hogy betápláljam az áramot a rendszerbe? Jelenleg 100 százalék, hogy nemleges választ kapna, a jövőben pedig még ki tudja, mi lesz

- tette hozzá.

Kiss Ernő, Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke kérdésünkre megerősítette:

még nem oldották fel a visszatáplálási tilalmat. A szervezet az ügyben nemrég egyeztetett az Energiaügyi Minisztériummal, a tárca augusztus 31-ig fogja elkészíteni a javaslatait a feloldás menetrendjére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mint kifejtette, jelen pillanatban csak az tud visszatáplálni a rendszerbe, aki 2022. október 30-át megelőzően  beadta az igénybejelentését az áramszolgáltatóhoz, majd megkapta, vagy meg fogja kapni előbb-utóbb a műszaki-gazdasági tájékoztatót, ami alapján elkészíti a villamos tervezője a csatlakozási tervet, és azt is be tudja nyújtani.

Ezt a csatlakozási tervet, ha jóváhagyja a szolgáltató, akkor a feltelepített napelemes rendszerhez ki fog küldeni egy szerelőt, aki átveszi azt: megnézi, hogy a csatlakozási feltételeket teljesítette-e, szabályos-e a mérőhelye. Ha minden rendben, onnantól kezdve elindulhat a termelés. Aki esetleg most szeretné beadni az igénylését, az pedig csak úgy tudja ezt megtenni, ha beépít egy úgynevezett visszatáplálás-mentesítő szerkezetet, ez 150-200 ezer forintos többletköltséget jelent, de csak így adnak ki engedélyt

- magyarázta a szakértő, aki szerint így most is bárki megcsináltathatja a napelemes rendszerét, hiszen ha ősszel feloldják a betáplálsi tilalmat, akkor egyszerűen ki kell iktatni a rendszerből a korlátozó szerkezetet, és indulhat a termelés. Mindez azért is fontos, mert ha valaki még idén elkezd visszatáplálni a hálózatba, az megkaphatja a jogosultságot a kedvező szaldóelszámolásra, amit 2024-től ki fognak vezetni.

Azt javasoljuk, hogy mindenki, aki csak teheti, még akkor is, ha jelenleg nem tud visszatáplálni, csináltassa meg ilyen formában a napelemes rendszerét. Így ha ősszel feloldják a csatlakozási stoppot, akkor azonnal be tud lépni - év végéig, mint szaladós elszámolású termelő, és azt követően a jelenlegi szabályok szerint 10 évig lesz erre jogosult

- tette hozzá Kiss Ernő.

Mit mondott korábban a tárca?

A napelemstop kivezetéséről már több ízben is nyilatkozott már az Energiaügyi Minisztérium. Áprilisban a tárca közölte, hogy az ideiglenes felfüggesztés további sorsáról az ellátási és hálózati helyzet alapos elemzése nyomán születhet döntés, ennek menetrendjét a már említett kormányrendelet határozza meg.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az elosztók adatszolgáltatása alapján, az átviteli rendszerirányító MAVIR álláspontjának figyelembe vételével készít elő javaslatot első alkalommal 2023 augusztus végéig. A kormány ennek ismeretében dönthet majd arról, hogy hol tartja fenn és hol oldja fel a zárolást - tájékoztattak.

A cégek és szervezetek háromhavonta megismétlik feladataikat mindaddig, míg az ideiglenesen elrendelt betáplálási moratóriumot teljesen fel nem oldják. Ezt követően a hálózati engedélyesek egyedileg dönthetnek egy adott áramkör átmeneti zárolásáról, ha azt feszültségpanaszok indokolják, egyidejűleg tervet kell készíteniük a feloldáshoz szükséges intézkedésekről. A közcélú hálózatba táplálás megnyíló lehetőségéről automatikusan értesítik majd a 2022. november 1. után üzembe helyezett termelő egységek üzemeltetőit

- írták akkor. Május elején Lantos Csaba tárcavezető arról beszélt, szeptemberben fogják felülvizsgálni a tavaly bevezetett csatlakozási stopot.

Egy komoly munkacsoport azt vizsgálja, és ezzel leszünk kész nyár végére, szeptemberre, hogy hol indokolt fenntartani ezt a bizonyos csatlakozási stopot és hol tudjuk feloldani. Lesz, ahol azonnal fel tudjuk oldani, lesz, ahol fokozatosan, ahogy a hálózati elemek bővülnek

- magyarázta a miniszter.

Címlapkép: Branstetter Sándor, MTI/MTVA

Címkék:
otthon, rezsi, rezsicsökkentés, napelem, rendszer, hálózat, energetikai korszerűsítés, villanyóra, áramszolgáltatók, rezsiemelés, napelemstop, energiaügyi minisztérium,