Mégsem lehet mindenhol 18 fok a télen: máris összedőlt az állami rezsicsökkentés terve?

Pénzcentrum2022. szeptember 14. 08:30

Korábban a kormány bejelentette, hogy 25%-kal csökkenti a saját gázfogyasztását, ami miatt télen az állami intézményeket csak 18 fokig szabad felfűteni. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné viszont arról beszélt, hogy ezt lehetetlen végrehajtani minden állami intézményben és cégben – mondta az ATV híradójának.

A Technológiai és Ipari Minisztérium válasza szerint a kormány most várja a miniszterek javaslatait, hogyan tudnák még visszafogni az állami gázfogyasztást a fűtés csökkentése mellett. Egy múlt heti kormányrendelet szerint minden állami intézménynek és cégnek 25%-kal kell csökkentenie a fogyasztását, ami alól csak a kórházak és a szociális intézmények jelentenek kivételt.

A szakszervezetek szerint ez viszont nem megvalósítható, egy háziorvos pedig arra figyelmeztetett, hogy a 18 fokban figyelniük kell magukra azoknak, akik érzékenyek az hidegre. A Fővárosi Önkormányzatnál arról döntöttek, hogy a Városházán 20 fok lesz a fűtési időszakban. Ez a korábbi 22 fokos szinthez képest 10-12% csökkentést jelenthet.

Címkék:
fűtés, gáz, kormány, rezsi, áram, rezsicsökkentés, háziorvos, drágulás, földgáz, állami, szakszervezetek, energiakrízis, földgáz ára,