Orbán Viktor: meghosszabbítják az 5 százalékos lakásáfát, jön az állami kályhaprogram

Pénzcentrum2022. július 29. 08:10

Két évvel meghosszabbítják az 5 százalékos lakásáfát - jelettette be Orbán Viktor ma reggel a KOssuth Rádiónak adott interjújában. Ezen kívül arról is beszélt a miniszterelnök, hogy új programot indítanak annak a megvizsgálására, hol van lehetőség leválni a gázfűtésről, mivel hamarosan állami kazán- és kályhaprogramot indítanak.

Orbán Viktor ma reggel elmondta a Kossuth rádiónak, hogy meghosszabbítják az 5 százalékos lakásáfát. A döntést azzal indokolta, hogy sokan fogtak lakás- és házépítésbe, ezek befejezésére pedig elég időt akar hagyni a kormány. Mint mondta, az intézkedést két évvel hosszabbították meg.

"Segítenünk kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázról ott, ahol erre van lehetőség. Újraindítjuk a Mátrai Erőmű már leállított termelőkapacitásait. A tűzifakivitelt betiltottuk. Meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat. Az erdőgazdaságoknak pedig előírtuk, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni" – mondta Orbán, majd arról is beszélt, hogy

elindul az állami kazán- és kályhaprogram, amelynek részleteit Palkovics László miniszter dolgozza ki.

Címkék:
Orbán, rezsicsökkentés, lakásépítés, kazán, kazáncsere, lakásáfa, orbán viktor, kossuth, kossuth rádió, orbán kossuth rádió, kazáncsere pályázat, rezsiemelés,