Durva dolog derült ki a légkondicionált magyar lakásokról: erre senki sem készült

Pénzcentrum2022. június 19. 12:32

Idén nyáron az előrejelzések szerint többnyire száraz melegre kell számítanunk, különösen Európában. Júliusra várható a legnagyobb kánikula, ezért érdemes minél hamarabb felkészülni a hőségre. Amikor a hőmérséklet meghaladja a 30 Celsius-fokot, sokan érezzük úgy, hogy kevesebb az energiánk és még az olyan könnyed tevékenységek is nehézséget okozhatnak, mint az evés, az öltözködés vagy akár a szerelmeskedés.

Bár az izzadást sokan nemkívánatos tényezőként élik meg, testünk hőszabályozásában nélkülözhetetlen, hiszen forró időszakban megóv a túlmelegedéstől. Sőt, a szervezet jó közérzetéért felelős szerotonintermelés – „örömhormonnak” is nevezik – a napozás, de akár a fizikai aktivitás hatására fokozódik. A hormon emellett összefüggésbe hozható a nemi vággyal is - írja közleményében a Fischer klíma.

Hogyan készülhetünk az intim együttlétre nyáron?

A nyári időszakban több vizuális inger éri az embereket, ekkor kezdődnek meg a hosszabb szabadságok, így több idő jut egymásra és a párkapcsolatok elmélyítésére. Egyes kutatások rámutattak arra is, hogy a D-vitamin fokozhatja a szexuális elégedettséget, de a külső helyszínek az erőteljesebb UV-sugárzás miatt nem ajánlottak az összebújásra.

Ellenben alkalmasak lehetnek azok a helyiségek a lakásban, ahol ér bennünket egy kis természetes fény, de nem tűznek a napsugarak. Napszak szerint kora reggel és késő este pár fokkal csökken a hőmérséklet, így enyhébb körülmények között hangolódhatunk egymásra. Szellőztessünk sokat, hogy még kellemesebbé tegyük az intim pillanatokat, és figyeljünk a megfelelő ágynemű kiválasztására is.

Talán nem gondolnánk, de higiéniai szempontból sokat számít, ha pamut ágyneműt használunk, ugyanis a műszálas anyagok gátolják a verejték elpárolgását. Mind közül pedig a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás a légkondicionáló bekapcsolása. Azonban ne állítsuk túl alacsonyra a hőfokot, és ne tartózkodjunk a készülék közvetlen közelében, mert könnyen meghűlhetünk – főképp, ha fedetlen marad a test:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Köztudott tény, hogy a nők és a férfiak hőérzete eltérő, ez a testi és fizikai különbségekből fakad. Ezért a klímaberendezés használatakor ügyelni kell arra, hogy úgy állítsuk be a hőmérsékletet, hogy mindenkinek komfortos legyen a környezet. Még a nyári hőségben sem haladhatja meg a kinti és benti hőmérséklet közti eltérés a 8-10 fokot

– fogalmaz Váradi György, a Fisher Klíma vezetője. A szakember elmondta, hogy az amerikai Nemzeti Gazdaságkutató Iroda tanulmánya szerint az otthoni légkondicionáló-egységek elterjedésével a születésszám is emelkedett a 70-es években. Ezek szerint a jobb hőérzet az emberek hálószobában töltött tevékenységére is kedvezően hat. A kutatás szerint légkondicionálással pedig még az éghajlatváltozás termékenységre vonatkozó negatív hatásait is ellensúlyozni lehet.

Címkék:
klíma, hőmérséklet, légkondi, légkondicionálók,