Mi folyik a magyar lakáspiacon? Egyre többen szabadulnának az ingatlanuktól

Pénzcentrum2022. június 1. 12:31

Májusban egy hosszú visszaesés után végre újra felélénkült a lakáseladási kedv, ugyanis a feladott hirdetések száma egy százalékkal nőtt az éves összevetésben. Ezzel pedig május lett az első olyan hónap idén, amikor az előző évhez képest több eladó ingatlant hirdettek meg a tulajdonosok és az ingatlanközvetítők. Ebben a bővülésben pedig most a községeké és a kisebb városoké lett a főszerep. A bizonytalanság azonban továbbra is visszafogja a lakáspiacot.

Még mindig a bizonytalanság, kivárás, óvatosság a legmeghatározóbb tényező az eladó lakások piacán, de vannak már kedvező jelek - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely kereslet és a kínálat májusi alakulását mutatja be.

Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője szerint élénkülés mutatkozott a kínálati oldalon májusban. A hónap során ugyanis több mint 38 ezer eladó lakóingatlan jelent meg a kínálatban, ami 1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Bár az 1 százalékos emelkedés szerénynek mondható, mégis ez volt az első idei hónap, amikor éves összevetésben több hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.

Főként a Budapesten kívüli piac, azon belül is a községekben és a városokban bővült a friss kínálat: előbbiekben 13 százalékkal, utóbbiakban 9 százalékkal volt magasabb a feladott hirdetések száma, mint tavaly májusban. A megyei jogú városok pedig a kínálat szempontjából stagnálással zárták a hónapot. Budapest ugyan 7 százalékos csökkenést könyvelhetett el tavaly májushoz képest, ugyanakkor a fővárosban feladott hirdetések száma a 2022 áprilisi szintet 4 százalékkal múlta felül.

Kedvező továbbá, hogy a lakáspiaci aktivitás egyre nagyobb területet fed le. Az elemzés szerint ugyanis a májusban feladott ingatlanhirdetéseknek összesen 1762 település ad otthont, ami 11 százalékos növekedést jelent éves szinten. Az idei év első öt hónapjában pedig 2500 településen jelent meg friss eladó lakóingatlan, ami 4 százalékos növekedésnek felel meg.

A vevők továbbra is bizonytalanok

Az elmúlt hónapban 290 ezer érdeklődés történt az eladó lakóingatlanok iránt. Az egy eladásra kínált lakóingatlan-hirdetésre vetített érdeklődések száma áprilishoz 1 százalékkal csökkent, éves szinten azonban 9 százalékkal mérséklődött.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Havi szinten minimális csökkenésről beszélhetünk, de éves szinten még nem kapaszkodott vissza a kereslet. Ennek továbbra is a bizonytalanság az oka, amelyben a korábbi hónapokban ismert tényezők kapják a főszerepet. A gyorsuló infláció, az emelkedő kamatkörnyezet, továbbá a háborús hatás elbizonytalanítja a vevőket

 - tette hozzá Balogh László. Összességében pozitív jelként értelmezhető az eladási kedv élénkülése a lakáspiacon. Az ingatlan.com szakértői szerint a kínálat további bővülésére mindenképp szükség lesz ahhoz, hogy a kereslet is fel tudjon zárkózni a következő időszakban.

Címkék:
lakás, ingatlan, lakáspiac, eladó, ingatlanpiac, lakóingatlan,