Így lehet olcsóbb az építkezés a horrorárak mellett is: az idő most tényleg pénz

Pénzcentrum2022. május 3. 16:33

Minden jel arra mutat, hogy a magas kereslet és a háborús helyzet miatt az építkezéshez szükséges termékek tovább drágulnak az elkövetkező hónapokban. Egyre több az olyan kivitelező, aki egy-egy alapanyag árához, vagy az Euro árfolyamhoz köti a projekt árát, hiszen nem vállalhatja magára a teljes áremelkedést. Ezzel együtt maguk az építkezők is tehetnek azért, hogy a lehető legolcsóbban jussanak új, vagy felújított ingatlanjukhoz. Ebben segítenek a tervezőmérnök tippjei.

Takarékos tippek építkezőknek

 

 

Balogh Péter, a Wavin tervezőmérnöke maga is éppen egy házépítési projekt kellős közepén tart. „Bizony, fáj a szívem, amikor azzal szembesülök, hogy a csempe, a tégla, vagy a tetőfa ára napok-hetek alatt is jelentősen növekszik” – árulja el. „Azonban szerencsére néhány trükkel a kezünkbe vehetjük az irányítást, hogy az építkezés, és később, az üzemeltetés költségeinek ne a csillagos ég szabjon határt.”

A tervezőmérnök szerint az alábbiakra érdemes figyelni:

1. Egy ajánlat nem ajánlat

Nézzünk körbe a piacon, keressünk meg több kivitelezőt és kérjünk ajánlatot, hiszen jelentős, akár több, mint 10 százalékos különbség is lehet a végső ár tekintetében.

2. Nézzünk utána a referenciáknak!

Megbízható kivitelezővel van dolgunk? A korábbi projektek magukért beszélnek, a profi munkának köszönhetően kevesebbet bajlódunk az utólagos javításokkal, menet közben felmerülő „meglepetésekkel”.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

3. Számoljunk profi kalkulátorral!

Az építkezők jelentős része nem tudja pontosan, mennyi építőanyagra van szüksége. A helyzetet nehezíti, hogy a magas kereslet miatt az árajánlatokra is sokat kell várni. Léteznek azonban olyan, kivitelezők és magánszemélyek számára is elérhető, ingyenes kalkulátorok, amely a listaárak mellett azt is megmutatja, hogy azokat meddig garantálja a gyártó.

4. Az idő most tényleg pénz

Akik sokat változtatnak a terveiken, és az olyan, az építkezés későbbi fázisában szükséges elemeket, mint a vezérlőrendszerek, elektronikai eszközök, lámpák vagy vezetékek csak később vásárolják meg, lényegesen magasabb költségekkel szembesülhetnek. Ha már megvan a pontos kiviteli tervünk, vegyünk meg mindent minél előbb, hiszen az anyagvásárláson lehet most a legtöbbet spórolni.

A nemzetközi helyzet a szállítási határidőkre is rossz hatással van, például a hőszigetelőkre és a gipszkarton termékekere akár több hónapot is kell várni. Keressük a minél nagyobb arányban Magyarországon gyártott termékeket.

5. Ne spóroljunk a hosszútávú befektetéseken

Különösen igaz ez a hűtés-fűtésre. Az energetikai szabályzásnak köszönhetően az új családi házakat szinte csak hőszivattyúval lehet átadni, ezért felületfűtés-hűtésben kell gondolkodnunk. Egy 100-120 négyzetméteres családi ház komplett gépészeti rendszere – melybe beletartozik a fűtés-hűtés és a szabályzás is – bruttó 20-25 millió forintba kerül, ám a befektetéssel a fűtés-hűtés hosszú távon jelentősen olcsóbb lesz.

Címkék:
pénz, otthon, fűtés, lakás, spórolás, megtakarítás, építkezés, kereslet, ház, építés,