Ekkora változásra senki nem számított: már ez a legdrágább megyeszékhely

Pénzcentrum2022. április 8. 19:31

Kevesebb új építésű lakást kínálnak a fejlesztők a vevőknek a megyeszékhelyeken, az árak viszont 18 százalékot emelkedtek egy év alatt, összegezte az ingatlanpiaci változásokat egy friss tanulmány. A legdrágább város már nem Debrecen, hanem Veszprém, majdnem egymilliós négyzetméterárral.

Az Otthon Centrum I. negyedéves felmérése szerint idén 278 projektben 6550 lakás épül a 23 megyei jogú városban, a kínált lakások átlagos négyzetméterára pedig 757 ezer forint. Ebben a negyedévben 42 új projekt indult el. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, a projektek számában nem történt változás, ahogy az újonnan indult beruházások száma is megegyezik az egy évvel korábbiakkal. Az épülő lakások száma azonban 1200 darabbal kevesebb, míg a kínálati négyzetméterár 18 százalékkal magasabb, mint 2021 első negyedévében volt.

A projektek számát tekintve Debrecen (45), Szeged (38), Pécs (26) a sorrend. A lista a korábbihoz képest változást mutat, ugyanis Győr lecsúszott a dobogóról, most a negyedik. De nem csak a beruházások mennyiségében-, a lakásszámok terén is változás állt be egy év alatt, hiszen Debrecen ebben a szegmensben is listavezetővé vált 1050 épülő lakással. Szeged pillanatnyilag a második (1000), míg Kecskemét feljött a harmadik helyre (715). Győr ebben a mutatóban is a negyedik lett.

Nem csak a lista elején, a végén is változott a sorrend, ami a piaci igények pulzálását mutatja: Szolnokon indult a legkevesebb projekt (2 darab), míg a legkevesebb lakás kivitelezése Békéscsabához köthető (33 darab). Salgótarjánban és Dunaújvárosban továbbra sem indult el legalább négylakásos beruházás.
Ugyancsak változott a négyzetméterárak rangsora, a sokáig második Veszprém átlagosan 988 ezer forintos négyzetméterárral megelőzte Debrecent. A hajdúsági régió központban 918 ezer forint volt az átlagár. A további sorrend Sopron (889 ezer forint), Szeged (783 ezer forint), Győr (781 ezer forint) egy négyzetméterre vetítve. A legolcsóbb város Eger 558 ezer forinttal négyzetméterenként.

Ugyanakkor az OC elemzési vezetője megjegyezte, az év első negyedévében sok projekt, összesen 42 indult el a megyei jogú városokban: ezekben együttesen 600 lakás kivitelezése kezdődött el. Az értékesítés alatt álló projektekben majdnem 350 lakás épül, míg több beruházás már a tervezési fázisnál tart, és az értékesítés rövid időn belül elkezdődik. Az első negyedévben Debrecenben és Szegeden indult el a legtöbb projekt, egyaránt hét-hét.

Címkék:
lakáshitel, lakás, ingatlan, forint, változás, szeged, ingatlanpiac, győr,