Három nap múlva indul a legújabb napelem-pályázat: mutatjuk, mire kell figyelni

Magyar Nemzet2021. december 3. 10:31

Egyszerűsödött a jelentkezés a hamarosan megnyíló óriási napelemes pályázatra - közölte Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. Az eddigi legnagyobb léptékű, kétszázmilliárd forint keretösszegű lakossági napelemes pályázat kiírásában olyan kisebb módosításokat hajtott végre a tárca, amelyek egyértelműsítik a feltételeket, illetve egyszerűbbé teszik az adminisztrációt, és a felhívás szövege is gördülékenyebbé vált.

Steiner Attila a legfontosabb változások között említette, hogy az energetikai tervezésre eddig a támogatási összeg öt százalékát lehetett fordítani, azonban a beérkezett észrevételek alapján tíz százalékra emelkedett ez az arány. Emellett a műszaki mutatókban olyan változtatásokat eszközöltek, amelyek megkönnyítik a tervezést - írja a Magyar Nemzet. A főbb keretek nem változnak, így a pályázat megnyitásának december 6-i dátuma sem.

A megyénkénti ütemezésben megnyíló pályázati kitöltő programba a jelentkezők az ügyfélkapun keresztül léphetnek majd be, ezért az államtitkár felhívta az érintettek figyelmét, győződjenek meg arról, hogy rendelkeznek-e ügyfélkapus regisztrációval. Viszont ennek kapcsán az államtitkár figyelmeztetett: egyes kivitelezők a pályázat benyújtásához nem szükséges személyi adatokat, egyes esetekben a magánszemélyek ügyfélkapus belépési adatait is elkérik azért, hogy megpróbálják megállapítani, a jelentkező esélyes-e a támogatás elnyerésére. A vállalkozó nem kérhet ilyen adatot a pályázótól - nyomatékosította.

Előfordul az is, hogy már a helyszíni felmérésért is komoly, több tízezer vagy akár százezer forintos tételeket kérnek el a kivitelezők, ami a pályázat meghirdetése előtt nem volt gyakorlat. A pályázóknak azt javasolják, hogy ilyen esetben forduljanak másik kivitelezőhöz. A minisztérium is felhívta a figyelmet arra, hogy előzetes költségek nem kérhetők el a pályázóktól, ezek nem elszámolhatók. Sőt, az is előfordult, hogy a pályázatírásért kérnek a kivitelezők pénzt. Az államtitkár azt kérte: semmilyen körülmények között, semmilyen jogcímen ne fizessenek ki ilyesmit a vállalkozóknak, ugyanis ezek nem elszámolható költségek, és nem garantálják a pályázat pozitív elbírálását.

A pályázattal kapcsolatos minden fontos tudnivaló a napelem.palyazat.gov.hu oldalon található.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pályázat kifejezetten az alacsonyabb jövedelműek támogatását célozza. A támogatás igénybevételéhez az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege ugyanis nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot.

Címkék:
otthon, fűtés, energia, felújítás, pályázat, napelem,