Ezekbe a felújítási munkákba bele se kezdj idén: iszonyatosan megdrágultak az alapanyagok

G72021. június 29. 09:31

Annyit emelkedtek az építőanyagárak, hogy egyes munkálatok állami segítséggel együtt is sokkal drágábbak idén, mint a korábbi években. Rengetegen kezdtek bele az otthonfelújítási támogatás felvételének reményében a tatarozásba 2021-ben, de ilyen árakra valószínűleg senki sem volt felkészülve.

Vannak olyan termékek, amelyekből most még úgy is kevesebbet lehet venni egységnyi pénzből, mint egy éve, hogy az állam még ugyanannyit hozzátesz. A különböző termékek árainak brutális emelkedése szinte kivétel nélkül a járvány okozta piaci turbulenciákra vezethető vissza - írja a G7. Minden termékre más piaci folyamat van hatással: az amerikai építési láz, az olajfinomítás visszaesése vagy éppen a kínai gazdaság élénkülése eredményezte az áremelkedést.

Sok termék esetében pedig nem is volt drágulás, vagy legalábbis egyáltalán nem kezelhetetlen. Éppen ezért érdemes jól átgondolni, hogy milyen jellegű felújításba vág bele az, aki az állami támogatást kihasználva szépítené az otthonát.

Szigetelés, tetőfelújítás felejtős

Most valószínűleg nem a szigetelés a leghatékonyabb módja az állami támogatás felhasználásának, ugyanis a szigetelőanyagok a legnagyobb mértékben dráguló építőipari termékek között voltak. A fő gondot egy gyakran használt műanyag, a polisztirol árának elszállása okozta, ami aztán húzott magával minden mást is. Mivel az üzemanyagok iránt bezuhant a kereslet, az olajfinomítók is visszafogott kapacitással működtek, pedig a műanyagipar legfontosabb alapanyagai a kőolaj-finomítás során keletkező melléktermékek.

Jelentősen csökkent így a kínálat ezen a területen is, amit csak fokozott a sok gyárleállás, a kínai szállítások drágulása vagy éppen a Szuezi-csatornát napokig elzáró Ever Given problémája. A polisztirol ára tavaly év végén kezdett látványosan emelkedni: március-áprilisra nagyjából 80 százalékkal kerültek többe az ilyen termékek, mint decemberben. lyen árak mellett viszont már el lehet gondolkodni más, korábban drágábbnak számító szigetelőanyagok beszerzésén is, az árak ugyanis elég közel kerültek egymáshoz - írja a lap.

Fontos, hogy szinte minden szigetelőanyag hiánycikk lett, vagy legalábbis rengeteget kell rá várni. Kőzetgyapotra pl. 8-10 hetet kell várni, az üveggyapotosok pedig már csak 2022-re fogadnak be megrendelést. A polisztirolpiacon időközben elkezdett normalizálódni a helyzet, viszont a visszarendeződés lassabb lesz, mint amilyen az áremelkedés volt.

A tetőfelújítás is a keresettebb munkák közé tartozik jelenleg, itt azonban aztán tényleg elszállt szinte minden szükséges anyagnak az ára. A lakosság nem úgy reagált a járványra, ahogy arra a szektorban számítottak: ahelyett hogy visszafogták volna a vásárlásaikat, sokan épp a lakásuk vagy házuk szépítgetésére használták ki az otthon töltött időt, ez pedig nagyon megdobta a faanyag iránti igényt egy erősen kapacitáskorlátos piacon, ami durva túlkereslethez vezetett.

Nem csak a faárak jelentenek gondot: a tetőfólia már tavaly megdrágult, miután a járvány miatt a termelőegységeket egy pillanat alatt állították át, hogy inkább azonos alapanyagból készülő védőfelszereléseket gyártsanak. Ez pedig természetesen hiányhoz vezetett. A cserép esetében ilyen mértékű drágulás nem volt. Itt is emelkedtek 5-10 százalékot az árak, ez azonban még a kezelhető kategória.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A műanyag-, illetve vegyipar gondjai természetesen nem álltak meg a polisztirolnál vagy éppen a tetőfóliánál. Lényegében minden olyan terméknél voltak vagy vannak problémák, amelyek vegyipari eredetűek. Márpedig a PVC-t és más műanyagokat elég nagy mennyiségben használják az építkezésekhez. A műanyagcsövek ára például áprilisban harmadával volt magasabb, mint 2020 elején, de év végéhez képest is jó 20 százalék a drágulás mértéke. 

A vakolatok ára is a vegyipar gondjai miatt emelkedett, igaz talán ez az egyetlen termékkör, amelynél a folyamat nem elsősorban a járványhelyzetre vezethető vissza. Márciusban ugyanis leégett a világ legnagyobb vegyipari cégének, a BASF-nek egy ludwigshafeni üzeme, ahol építőkémiai termékek alapanyagait állították elő. A probléma az úgynevezett epoxi műgyanta piacán eredményezett globális hiányt, ez pedig mindennek felhajtotta az árát, amihez erre van szükség.

Bár az építőiparban talán nem elsősorban az otthoni felújításokat érinti, de a fához hasonló mértékben emelkedett a betonacél, illetve úgy általában az acél ára is: jelenleg nagyjából a duplája az egy évvel korábbinak. A kohók nem bírták tartani a tempót az újrainduló kínai gazdasággal, ezért itt is túlkeresletes lett a piac, és ez vezet folyamatos dráguláshoz.

Mit érdemes felújítani?

Komolyabb felújítás most könnyen ráfizetés lehet az állami támogatással együtt is a fentiek alapján, főként, hogy  nemcsak az anyagok, de a munkadíj is jelentősen emelkedett. Az anyagoknál azonban korántsem szállt el mindennek az ára. Persze a kereslet növekedése mindenhol érezhető, ahogy a járvány előtti időszakhoz képest tartósan gyengébb forintnak sincs kedvező hatása, hiszen a termékek jelentős része import, így az árakat alapvetően befolyásolja az euróárfolyam.

A cserép például nem drágult ilyen mértékben, ahogy a tégla vagy éppen a hidegburkolatok, azaz a járólapok, csempék áremelkedése is a korábbi években megszokottaknak megfelelően alakult. Bár a Magyar Festékgyártók Szövetsége márciusban a vegyipar gondjai miatt szintén az árak elszállásától tartott, az eddigiek alapján itt sem állt a feje tetejére a piac. Aki tehát felújítást tervez, ha teheti, olyan munkákat válasszon, ahol nem viszi el a többletforrást a sokkal drágább alapanyag, és munkadíj.

Címkék:
felújítás, építőipar, drágulás, alapanyag, otthonfelújítási támogatás,