Már meghalni sem olcsó: brutálisan megdrágult a temetkezés Magyarországon

Pénzcentrum2021. május 11. 16:45

A világjárvány itthon is megnövelte a temetkezési szolgáltatók forgalmát, és ezzel párhuzamosan a szolgáltatások ára is megemelkedett. A KSH legfrissebb, ma reggel közzétett adatsora szerint a koporsós temetés átlagára 282 920 forint, míg a hamvasztásé 201 730 forint, ez 10, illetve 8,8 százalékos áremelkedést jelent a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt a világjárvány megnövelte a hazai temetkezési szolgáltatók forgalmát, mely április közepén-végén tetőzött: egymást érték, sőt olykor torlódtak a temetések. A temetkezési szolgáltatók október óta hetente beszámolnak a kormányhivataloknak arról, mennyi az aktuális férőhely a halotthűtőkben, és egymás számára is láthatóvá teszik az adatokat, hogy szükség esetén kisegíthessék egymást.

A családoknak fel kell készülni tehát a hosszabb várakozási időre, ahogy arra is, hogy egyre mélyebbre kell a pénztárcájukba nyúlni. Persze egy szerettünk elvesztésekor nem szoktunk, nem is illik a költségeken rágódni, ugyanakkor ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni, hiszen ahogy minden, a temetések költsége is folyamatosan emelkedik. A KSH legfrissebb jelentése szerint országos átlagban áprilisban 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest Magyarországon.

Loading...

Ahogy az ábrán is jól látszik meredeken emelkednek az elmúlt 4 évben az árak: 2017 januárjában a koporsós temetés 206 440 forintba került átlagosan Magyarországon, 2021 áprilisában pedig 282 920 forint volt. Ez 27 százalékos drágulást jelent, az egy évvel ezelőtti átlagárhoz viszonyítva pedig 10 százalékos emelkedést. A koporsós temetések 2017 és 2018 között 5,5 százalékot, 2018 és 2019 között 7,39 százalékot, 2017 és 2018 között 5,3 százalékot emelkedtek

A hamvasztás lényegesen olcsóbb: 2017 legelején a szolgáltatás átlagára 149 860 forint volt, ez év áprilisában pedig 201 730 forint. Kicsivel több mint 4 év alatt tehát 25,7 százalékkal emelkedett az ár, tavaly áprilishoz viszonyítva viszont 8,8 százalékot nőttek az átlagárak. 2017 és 2018 között 6, 06, 2018 és 2019 között 6,36 százalékos, 2019 és 2020 között pedig 7,62 százalékos volt az áremelkedés mértéke. Ahogy a grafikonon is jól látszik mindkét szolgáltatás ára meredeken emelkedett 2020 áprilisa és májusa között, majd egy minimális csökkenés következett be. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
ksh, temetés, szolgáltatás, koporsó, hamvasztás,