Nagy bajban vannak ezek a vidéki intézmények: ki tudja, mi lesz velük

HelloVidék2021. január 27. 08:15

A kultúrát közvetítő intézményeket és eseményeket rendre megtépázta a 2020-as év, és nem kivétel ez alól a színház sem.  A HelloVidék kíváncsi volt, mennyivel másképp élték meg a tavalyi évet a vidéki színházak, amiről Békéscsaba, Kecskemét és Szeged városának egy-egy színháza festett érzékletes képet.

A bevételkiesés nagyon jelentős, a tervezett bevételnek csak a 1/3-ad része folyt be, ráadásul vissza kellett váltanunk jegyeket, bérlethányadokat is. Az elmaradó 49 előadásra ez közel 10 millió forintot jelent a több mint 100 milliós kiesés mellett. A kiadásaink csak minimálisan csökkentek, némi segítséget jelentenek a gazdasági engedmények és az elnyert pályázati támogatások 

- magyarázta a lapnak a szegedi színház főigazgatója. 

Ha érdekel a többi színház sorsa is, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

 

Címkék:
otthon, járvány, bezárás, színház,