Felzárkózik Kelet-Magyarország: már ezeket a helyeket is elérte a lakásár drágulás

Pénzcentrum2020. június 11. 19:24

Átalakult a keleti országrész ingatlanpiaca, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megyeszékhely mellett Kelet-Magyarország több régiója feljebb lépett egy év alatt a rangsorban. A NAV tavalyi, még nem teljes körű adatai szerint 28 százalékkal esett vissza országosan az ingatlanpiac forgalma, minden megyében és településtípus esetében csökkent a tranzakciók száma, de a lassulás tempójában jelentősek a területi eltérések.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb számából kiderül, hogy a keleti országrész kezd felzárkózni, annak köszönhetően, hogy Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az átlagnál csekélyebb, 20 százalék alatti volt a forgalom visszaesése - írják a közleményben.

Valkó Dávid, vezető elemző rámutatott arra, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében az átlagos négyzetméterár még a legalacsonyabbak között van. Például Nógrádban nem érte el 2019-ben a 104 ezer forintot, ami nagyjából a harmada a Vas megyei átlagárnak.

A megyékben bőven van még tér az árkorrekcióra, a felzárkózásra, hiszen a különbség jelentős, különösen a nyugati országrészhez képest, nem beszélve Budapestről. Fontos tényező az is, hogy több új beruházás, a munkaerőpiac bővülése Kelet-Magyarországon is felpörgette a keresletet az ingatlanpiacon

- tette hozzá Valkó Dávid. A megyék forgalmának jelentős részét adó megyeszékhelyek közül Szolnok 30 százalékkal áll az élen, Salgótarján 28 százalékkal a harmadik helyen végzett az országos drágulási listán a lakóingatlanok átlagos négyzetméterárának éves emelkedését tekintve.

A két város közé Veszprém tudott beférkőzni, 29 százalékos árnövekedéssel. Szolnokon azonban még így is csak 244, Salgótarjánban pedig 115 ezer forintot kérnek átlagosan egy lakás négyzetméterért, míg Veszprémben ez az összeg kis híján eléri a 400 ezer forintot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Értéktérkép adataiból az is kiderül, hogy az elmúlt egy évben jelentősen átrendeződött a megyeszékhelyek ársorrendjének élbolya. 2018-ban még Győr volt a legdrágább megyeszékhely, tavaly viszont Debrecen ugrott az élre, egyedüliként meghaladva a 400 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárat. Győrt közben Székesfehérvár és Kecskemét is megelőzte.

Kiemelték, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen egy év alatt 16,3 százalékos volt a drágulás, ami Kelet-Magyarországon nem számít kiugrónak. A nyíregyházi lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 293 ezer forint volt tavaly, ami alacsonyabb, mint Egerben, de magasabb, mint Szolnokon vagy Miskolcon. A megye ingatlanforgalmát jelentősen serkenti a falusi CSOK, kelendőek a Kisvárdán és Nyírbátorban, valamint ezek környékén fekvő ingatlanok.

Címkék:
otthon, lakás, ingatlan, drágulás, ház,