Pénzcentrum • 2019. október 2. 16:30
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 43 új mosógép labortesztjéből kiderül, hogy nem csak félmillióért, de egy kis kompromisszummal akár 120-130 ezerért is a miénk lehet egy jól teljesítő, 7-9 kg kapacitású mosógép.
43 mosógépet tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A tesztben 14 ismert márka készülékei szerepelnek, így többek között Bosch, Candy, Hotpoint, Indesit, LG, Miele és a Whirlpool. A tesztelők leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy milyen jól mosnak, centrifugálnak és hogy öblítik ki a mosószert a ruhából a gépek.
A lista élén 8-9 kg kapacitású Miele gépek végeztek, de szintén az élmezőnybe kerültek LG és Siemens készülékek is. Azzal szereztek sok pontot, hogy jól mosnak és centrifugálnak, miközben viszonylag energia- és víztakarékosak is, relatív csendesek és könnyen használhatók. Van közöttük félmilliós, de 120 ezer forintos készülék is közel hasonló eredménnyel.
A tesztelt termékek között, a lista végén az olcsóbb, 80 ezer és 100 ezer forint közötti készülékek szerepelnek. Szinte kivétel nélkül azzal veszítettek sok pontot, hogy nem mossák ki rendesen a koszos ruhát, a mosószer egy része is a ruhában marad öblítés után, és centrifugálásban sem túl erősek. Cserébe viszonylag kicsi az áramfogyasztásuk, de kérdés, hogy megéri-e, ha a gyerek sáros, ételfoltos ruháját többször kell kimosnunk.
Mivel egy mosógépet jó esetben több évig használunk, a környezettudatosság terjedésével már egyre több vásárlónál fontos szempont, hogy a lehető legkevesebb vizet és áramot fogyassza az évek során. A tesztben szereplő készülékek között többnél a víz- és energiatakarékosság éppen az alapfunkció, vagyis a mosás, öblítés, centrifugálás rovására megy. Jó hír, hogy 120 ezer forint körüli áron is találunk olyat, amelyik nem energiafaló mégis tiszta, jól kiöblített és kicsavart ruhát produkál.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gyilkos kór rejtőzik a mosógépedben!
Nem csak az energiatakarékosság miatt ajánlatos lecserélni a régi mosógépeket. Korábban a Pénzcentrum megírta, hogy elég veszélyes kórokozók telepedhetnek meg a háztartási gépekben, amelyek többek között a tüdőgyulladás, húgyúti fertőzések, lágyszöveti fertőzések és vérmérgezés kialakulásáért felelősek.. A baktériumokat főleg az ajtó gumitömítésénél és a mosószerfiókban találták meg. A mosógépek nagy része alkalmas folttisztításra, sterilizálásra azonban már nem. A baktériumok elpusztításához magas hőfokú szárítást alkalmaznak a legtöbb kórházban, és a hagyományos háztartási mosógépek is forróbb vízzel mosnak. A baktériumok a magas hőfokot nem bírják ki.