Kíméletlenül építkeznek a magyarok: még több ház épült idén, még drágábban

Pénzcentrum2019. május 14. 11:34

Az építőipari termelés márciusban 67,6 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit a januári 24 és a februári 46,8 százalék után. Az első negyedévben 48,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Februárhoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése. Az épületek építése márciusban 62,3, az első negyedévben 42,3 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 78,8 százalékkal, illetve a negyedévben 61,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. 

Márciusban az épületeknél ipari, lakó- és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is az út- és vasútépítések, valamint az energetikai beruházások eredményezték a növekedést. A márciusban megkötött új szerződések volumene 2,5 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 40,8 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek körében a nagy értékű ipari beruházások mellett főleg oktatási és sportlétesítmények kivitelezésére kötöttek szerződéseket.

Az új szerződésekkel együtt az építőipari vállalkozások március végi szerződésállománya változatlan áron számolva 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 50,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 14,5 százalékkal kisebb volt, mint 2018. március végén volt. Az építőipar termelői árai az idei első negyedévben 10,3 százalékkal haladták meg a az egy évvel korábbiakat, az előző negyedévhez képest 2,9 százalékos volt az áremelkedés. A magasépítésében 12,4, a mélyépítésben 8,3, százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Címkék:
ingatlan, építőipar, beruházás, iroda, penzcentrum, növekedés, ipar, lakóház, vasútépítés,