Brutálisan berúghatja az új CSOK a lakáspiacot: csak legyen, aki bírja zsetonnal

Pénzcentrum2019. április 9. 13:31

Az építkezők-felújítók kétharmada hasznosnak tartja az új CSOK-ot. A használt ingatlan vásárlását tervezők 64%-a igénybe szeretné venni, míg korábban csak 12 százalék lett volna jogosult rá - derül ki egy friss, online felmérésből.

Bővül családi otthonteremtési kedvezmény. Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.

A használt ingatlan vásárlását tervezők 64 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné igénybe venni a CSOK-ot. 15 százalék még nem tudja, 22 százalék pedig biztosan nem veszi igénybe - derült ki a a Mapei Kft. 800 fő megkérdezésével, 2019. márciusában végzett online felméréséből.

2018-ban ugyanezen a panelen végzett kutatás során a válaszadók 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem jogosult a csokra! 12 százalék volt jogosult, 7,4 százalék nem tudta, de mindössze 5 százalék vette igénybe. Ez mindenképpen egy fordulatot jelez. Bízom benne, hogy ez a fordulat végbe is megy és újabb lendület ad az építőiparnak a második félévben

- vélekedett az adatokat elemezve Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője. Az eredmények azt mutatják, hogy a támogatás kibővítése kedvező fogadtatásra talált. A válaszadók 66 százaléka hasznosnak értékeli az új CSOK-ot.

Mindössze 13 százalék szerint vélekedik úgy, hogy egyáltalán nem hasznos. A válaszadók többsége szerint a CSOK kedvező hatással van az ingatlanpiacra, a gazdaságra és a gyermekvállalási kedvre.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, építőipar, lakáspiac, kutatás, csok, adatok, elemzés,