Hamarosan jönnek a családvédelmi program részletei: készülnek a módosítások is

MTI2019. február 18. 08:31

Egy héttel Orbán Viktor családtámogatási intézkedésekről szóló bejelentése után a kormánypárt frakcióvezetőjétől megtudhattuk, milyen törvények módosítása várható. Az is kiderült, hogy a kormány ezeket heteken belül benyújthatja, amivel végre tisztázódik egy sor nyitott kérdés és bizonytalanság az érintett családok számára, akik napok óta számolgatnak.

Kocsis Máté az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszaka előtt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszámolt arról, hogy a családvédelmi akcióterv hét pontja várhatóan négy törvényt érint majd, ezek elfogadására a Fidesz képviselőcsoportja teljes egyetértésben készen áll. Az érintett jogszabályok közé sorolta a költségvetési és az egészségbiztosítási törvényt, a munka törvénykönyvét, valamint az adótörvényeket.

A vonatkozó indítványokat rövidesen, akár még februárban benyújthatja a kormány - fűzte hozzá.

Kocsis Máté a hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakról szólva leszögezte: a kormánypártok nem fognak felülni az ellenzék esetleges provokációjának. Kiemelte: a kormánypártok ahelyett, hogy reagálnának a provokációra, inkább olyan döntéseket hoznak, amelyek Magyarország érdekében állnak, mint például a családvédelmi akcióterv, illetve a gyermekvállalást segítő intézkedések.

Címkék:
otthon, család, támogatás, országgyűlés, törvénymódosítás, családvédelmi program, családvédelmi törvény,