Kiderült: ennyiért veheted ki Lakatos Márk lakását

Pénzcentrum2018. augusztus 4. 16:02

Busás áron, havonta 380 ezer forintért kiadó Lakatos Márk álomlakása. A 100 négyzetméteres igatlan rezsije a hirdetés szerint havonta 37 ezer forint.

Kiadó extravagáns, különleges, hóbortos, teljesen egybenyitott lakás. Lakatos Márk által tervezett és felújított lakásban két hatalmas helyiség található. Az egyik egy 50 nm-es szoba, a másik pedig az egybe nyíló konyha, ebédlő és fürdőszoba. Ezen kívül természetesen található benne külön WC kézmosóval, mosógéppel valamint egy spejz, ami a hűtőszekrényt és kazánt rejti és hatalmas gardróbszekrények

- olvasható a hirdetésben.

Azt, hogy Lakatos Márk belvárosi lakását hirdeti a neten, a Nők Lapja Café szúrta ki. Kis keresgélés után mi is megtaláltuk a lakást, az ár (havi 380 ezer forint), a négyzetméter (100 négyzetméter), és a cím (Nagymező utca) stimmel, viszont a képeket azóta lecserélték, már egyiken sem látható a stylist. A leírásban meg is jegyzik, hogy a lakás valójában már nem Lakatos Márk tulajdona, a jelenlegi tulajdonos 4 éve vásárolta meg Lakatos Márktól.

Brutális ár ez ezért a lakásért?

A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén emelkedtek. Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint. A bérleti díj viszont nagyban függ az alapterülettől, valamint attól, hogy melyik kerületben található az adott lakás. A 40 négyzetméternél kisebb téglaépítésű garzonoknál 9 százalékkal 120 ezer forintra, a hasonló méretű panellakásoknál 10 százalékkal 110 ezer forintra nőtt bérleti díj a kínálati piacon. A legdrágább kerület az V., ahol a 120 négyzetméternél kisebb alapterületű lakások átlagos bérleti díja 248 ezer forint, a legolcsóbb kerület pedig XXIII. és a XVII., ezekben a városrészekben 105, illetve 110 ezer forintnál járt az átlagár a ponthatárok kihirdetése előtt.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Ha az Ingatlan.com hirdetéseit megnézzük, láthatjuk, hogy a VI. kerületi Nagymező utcában igen borsos árat kérnek a lakásokért. A legdrágább, egy 6 szobás, 210 négyzetméteres lakás havi bérleti díja 1 031 296 forint, de találtunk a Lakatos Márk által berendezett lakáshoz méretben hasonló, 89 négyzetméteres, 2+1 fél szobás ingatlant, aminek a bérleti díja  644 560 forint.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, albérlet, bérleti díj, albérletárak, kiadó szoba,