Egyre nagyobb bajban a magyarok: csak fogyunk és fogyunk

Pénzcentrum2018. május 30. 13:30

Előzetes adatok szerint 2018 első negyedévében a születések száma 1,9, a halálozásoké 6,0 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 11 százalékkal, 1933 fővel csökkent 2017. január-márciushoz képest. 2018 márciusában az élveszületések száma 5,3 százalékkal kevesebb, a halálozásoké pedig 12 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál. Az 5935 fős természetes fogyás 1836-tal magasabb volt az előző év márciusához képest.

A KSH legfrissebb statisztikái szerint 2018. márciusában 106 gyermek született, ami 5,3 százalékkal, számszerűen 395-tel elmaradt a 2017. márciusitól. Az elhunytak száma 13 041 fő volt, ez 12 százalékkal, 1441-gyel több az előző év márciusinál. A halálozások számának emelkedése és a születések számának csökkenése következtében

a természetes fogyás a 2017. márciusi 4099-cel szemben 5935 fő volt, ami 45 százalékos emelkedést jelent.

Mindezek felett a házasságkötések száma is csökkent, a 2709 anyakönyvezett frigy 1,9 százalékkal, 52-vel kevesebb volt a 2017. márciusinál.

Az év eleje

Szokásához híven a KSH elkészítette időszaki elemzését is, melyből kiderült, hogy 2018. január-márciusban 21 731 gyermek jött világra, ami 413-mal, 1,9 százalékkal elmaradt a 2017. január-márciusi születésszámtól. Januárban 0,5 százalékkal több, februárban 0,8 százalékkal, márciusban pedig 5,3 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma 2017 azonos hónapjaihoz képest. 

Az év első három hónapjában 36 623-an haltak meg, 6,0 százalékkal, számszerűen 2346-tal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. 2018. januárban 22 százalékkal, februárban 4,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban, márciusban viszont 12 százalékkal emelkedett a halálozások száma.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 15,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2017. január-márciusinál, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 6,2 ezrelékre mérséklődött. 2018 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami közel azonos volt az egy évvel korábbi értékkel. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke nem változott az egy évvel korábbihoz képest.

Címkék:
otthon, család, pénzcentrum.hu, népesség, halálozás, népességfogyás, élveszületés,