Pénzcentrum • 2016. november 30. 16:09
Sarka Kata sokáig nem tudta, mi az a rezsi. De már tudja. Szerinte ez az igazi felnőtté válás. Te sem tudod? Na és azt, honnan származik a szó? Segítünk!
Sarka Kata Joshi Bharat vadiúj beszélgetős műsorának vendége volt. Az adás előzeteséből - amely kora délután még elérhető volt a csatorna honlapján, késő délután óta viszont már nem él a link - többek között az is kiderült, hogy Katának sokáig fogalma sem volt róla, mi is az a rezsi.
- mondta mosolyogva a 30 éves, kétgyermekes édesanya.
Te sem tudod? Segítünk!
Éppen a mai napon foglalkoztunk a Pénzcentrumon mélyebben a közüzemi költségekkel. Elemzésünk szerint a lakossági villamos energia, illetve földgáz ára a legolcsóbbak között van Európában. Sőt, még vásárlóerő-paritáson, azaz a fizetésünkhöz mérve is csak a középmezőnyben vagyunk a kontinensen.
Egy kis etimológia
Őszinték leszünk, bár Kata kijelentése komoly felzúdulást okozott a szerkesztőségben - hiszen mindenki találkozott már 30 éves korára rezsiszámlával -; arra viszont csak kevés kollégánk tudott pontos választ adni, honnan is származik a "rezsi" kifejezés. Nos, a "Nyelv és Tudomány" oldalán néhány éve megjelent magyarázat szerint:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írják a cikkben, ahol további érdekességeket is találhatunk a szó eredetével kapcsolatban.
Címlapkép forrása: MTI