Nagyot ment idén a lakáspiac: mutatjuk a számokat

Pénzcentrum2016. november 6. 11:30

Szeptember végig 21 414 darab lakásépítési engedélyt adtak ki idén, ez két és félszeres növekedés az előző évhez képest. Különösen kedvező, hogy az engedélyek számának emelkedése elkezdett fokozottan megjelenni a tényleges lakásépítésekben is. Az első kilenc hónap során összesen 5 307 lakás épült az országban, amely 14 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a kedvező I-III. negyedéves adathoz számottevően hozzájárult a harmadik negyedév teljesítménye is - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A tárgynegyedévben összesen 7 275 darab lakásépítési engedélyt és új lakóépületek építésére vonatkozó egyszerű bejelentést regisztráltak, amely 140 százalékos emelkedést jelent a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. 

A lakásépítések is erőteljesen, 20 százalékkal emelkedtek éves összevetésben.

A kínálati oldalt illetően kedvező fejlemény, hogy 2016 első három negyedévében a továbbértékesítésre szánt, vállalkozások által épített lakások aránya a korábbi 41 százalékról 51 százalékra emelkedett. A fővárosban és a megyei jogú városokban ennél is erősebb volt a vállalkozói kedv. Budapesten az összes lakás 71 százalékát építtették vállalkozók a tárgynegyedévben, ami számottevően felülmúlja az országos 51 százalékos átlagot.

Az év első kilenc hónapjában közel 20 ezer család nyújtotta be a kérelmét a CSOK iránt, amely összességében 56,5 milliárd forint értékű támogatást jelent.

Az alacsony kamatkörnyezet, valamint a lakosság foglalkoztatási és jövedelmi helyzetének javulása szintén támogatja a háztartások lakásberuházási döntéseit. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2016 első három negyedévében megközelítőleg 40 százalékkal emelkedett az új lakáshitelek összértéke éves összevetésben.

Címkék:
vásárlás, otthon, lakás, ingatlan, támogatás, lakáspiac, csok, adás, vétel,