Pénzcentrum • 2016. február 15. 10:09
Igazán vonzó az új lakáshoz kapható 10+10 millió forintos CSOK-támogatás, azonban eddig idén mindössze 50 kérelem futott be az OTP-hez. Az előzetes felmérések szerint idén 40 ezer támogatási kérelmet adhatnak le, azonban mindössze 1-4 százalék használhatja ki a 10+10 milliós támogatást. Sokan élnének a kedvezménnyel, de a lakáspiacon nincs megfelelő ingatlan az igények kielégítéséhez.
- mondta Kormos Zoltán, az OTP lakáshitelezési főosztályának igazgatója.
Január óta 14 ezren érdeklődtek az OTP-nél a CSOK-kal kapcsolatban. Budapesten a legkevesebb az érdeklődő, Észak-Magyarországról 35 százalékuk érkezett, a Dél-Dunántúlról pedig a második legtöbben, minden ötödik érdeklődő lakik itt.
Lényeges szigorítás, hogy az áfa-visszatérítésnél csak a 2015. január 1. utáni dátumú számlák mutathatók be. Szintén szigorodott a meddőség utáni eljárás. Míg korábban nem kellett visszafizetni a büntetőkamatot, addig mostantól ezt az adott kormányhivatal mérlegeli majd. Lazítás történt viszont az összkomfort megfogalmazásában, és mostantól zártkerten és külterületen is lehet építkezni.
A CSOK-rendeletek részletes szabályaiért olvasd el korábbi cikkünket!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mennyi támogatást kapnak a magyarok idén az államtól?
Idén az OTP 20 ezer kérelmet vár, átlagosan 1,5 millió forint értékben, vagyis országosan 40 ezer kérelem érkezhet be. Ebből az új lakás utáni kérelmek 10-20 százalékot tehetnek ki, a 10+10 milliós támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.