Ezeknél a bankoknál igényelhető a CSOK: itt a teljes lista

Portfolio2016. január 18. 16:00

A nyolcból öt nagybanknál, az FHB-nál és a takarékoknál is igényelhető már a CSOK - derül ki a Portfolio körképéből.


Elsőként az FHB vezette be, mától pedig az Erste és a Budapest Bank is befogadja a CSOK-kérelmeket.

Ahol már van CSOK

Rétvári Bence államtitkár bejelentése napján, december 29-én már számos érdeklődő kért tanácsot a bankfiókokban, a telefonos és az online elérhetőségeken az FHB-nál. Az érdeklődők száma azóta is folyamatosan emelkedik. Az új CSOK-kal és a kapcsolódó új hitellel elsőként, január 4-én indult el a hitelintézet, az első befogadások szintén az FHB Banknál történtek meg.

A jogszabályi változásokról szóló tájékoztatást már a megjelenést követő napon megkapták a takarékszövetkezetek, így a kérdésekre folyamatosan tudnak válaszolni. Már náluk is benyújtható a CSOK-igénylés, amennyiben az ügyfél rendelkezik a jogszabály által előírt dokumentumokkal. A takarékok rövidesen befogadják a kedvezményes kamatozású hitelre vonatkozó igényléseket is, erre pontos dátum még nincs.

Az ügyfélkérdéseket már az első banki napon, tehát január 4-étől kezdve megválaszolta az OTP, ahol az érdeklődéseket nem regisztrálják, de többszörösére emelkedett a témában érdeklődő ügyfelek száma a fiókokban és a call centeren keresztül is. Január 7-étől fogadja be az igényléseket a bank, ekkortól érhető el náluk az új kedvezményes hitel is.

Az MKB január 5-étől nyújt szóbeli tájékoztatást. Január 11-étől valamennyi fiókukban teljes körű CSOK ügyintézéssel, a kérelmek befogadásával, valamint komplex finanszírozási tanácsadással szolgálnak. Január 4-ét követően az első egy hétben több mint ezer megkeresést regisztráltak a fiókjaikban, az érdeklődés egyelőre vidéken nagyobb, főként a dunántúli és keleti régióban, de Budapesten is folyamatosan nő.

A K&H-nál is van érdeklődés az ügyfelek részéről, de egyelőre inkább még csak a tájékozódási szakaszban vannak az érdeklődők, igények, kérelmek leadása nem jellemző. Náluk január 14-től benyújthatóak az új feltételeknek megfelelő kérelmek mind a CSOK, mind a K&H lakáscélú hitelek állami támogatással termékre.

Az Erste az elsők között készítette fel fiókhálózatát a CSOK igénybevételével kapcsolatos tudnivalókról, és készült fel az igénylések befogadására. A CSOK és az új támogatott hitel január 18-tól igényelhető a bankfiókokban, de eddig is az Erste minden beérkező kérelmet regisztrált. A bank a válaszában megjegyezte, hogy náluk továbbra is felhasználható marad a CSOK önerőként: vásárlás esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben.

A Budapest Bank mától, vagyis január 18-ától válaszolja meg az ügyfelek kérdéseit, és mostantól fogadja be az igényléseket is a CSOK-ra, valamint az új, támogatott hitelre is.

Ahol még nincs CSOK

A Sberbank már most is válaszol az új konstrukció iránt érdeklődők kérdéseire. Napi szintű, folyamatos az érdeklődés a bankfiókokban az új kamattámogatással kapcsolatosan is. Tapasztalataik szerint egyelőre inkább a lehetőségek felmérése folyik az ügyfelek részéről, mint konkrét hiteligény. Amint megtörténik a jogszabályváltozás átvezetése, elindulnak az igénylések befogadásával. A CSOK és az új támogatott hitel is várhatóan néhány napon belül elérhető lesz a banknál.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A MagNet az ügyfélkérdések - fiókhálózatban és telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli - megválaszolását hamarosan, legkésőbb február 1-jétől megkezdi. Dolgozik a bank a CSOK konstrukció bevezetésén, az igénylések befogadását március 1-jétől tervezi. A kedvező kamatozású, új támogatott hiteltermék kialakítása is folyamatban van, az igénylések befogadását a CSOK bevezetéséhez közeli időpontban tervezi a bank.

A CIB dolgozik a CSOK és a 3%-os hitel mielőbbi bevezetésén. A hónap eleje óta eddigi tapasztalataik szerint a CSOK iránt érdeklődő ügyfelek nagyobb része tervezi új lakás vásárlását, építését, mint használt ingatlan vásárlását. A kamattámogatott hitel lehetősége iránt egyelőre elenyésző érdeklődést látnak.

Az UniCredit a jogszabályi változás után azonnal megkezdte a bevezetés lehetőségének vizsgálatát, tervezett határidőről azonban csak ennek az elemző-tervező munkának a befejezését követően tudnak beszélni. A bevezetést követően a CSOK és a hitel is igényelhető lesz a banknál. Az új CSOK iránt már december 31-én is tapasztaltak érdeklődést. Az ügyfelek fokozott érdeklődésére számítanak. A CSOK-kal kapcsolatosan eddig hozzájuk fordulók kérdéseiből úgy látják, hogy első körben azok érdeklődését keltette fel leginkább a lehetőség, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek.

A Raiffeisennél egyelőre nem elérhető a CSOK, egyelőre csak vizsgálják a bevezetés lehetőségét.

A múlt héten az OTP-vel hírbe hozott Axa Bank egyelőre "nem érintett" a CSOK-ban, így a kérdésekre nem tudtak válaszolni.

Egyelőre a Gránit Banknál is korainak ítélték a kérdéseket.

Címkék:
szocpol, axa bank, csok, 10+10 millio, csok 2016, csok 10+10, csok 10+10 millió, gránit bank fiókok,