Kitolták a pályázatot: ennyi pénzt kaphatsz új hűtőre, fagyasztóra

Pénzcentrum2014. december 15. 17:28

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén szeptemberben hirdette meg a háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató pályázatát. A tárca a visszajelzéseket mérlegelve több mint 60 millió forinttal növeli meg az Otthon Melege Program keretében megnyitott konstrukció keretösszegét. A minisztérium egyidejűleg módosítja a pályázatok benyújtásának határidejét is.

A módosításnak megfelelően a pályázatok 2015. február 15-ig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

Ehhez a pályázóknak ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezniük a www.magyarorszag.hu oldalon, állandó lakcímüket vagy tartózkodási helyüket a pályázathoz elektronikusan csatolt lakcímkártya-másolattal szükséges igazolniuk.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelő szerv honlapján érhető el.

A háztartásigép-csere program célja, hogy a pályázók vissza nem térítendő, állami támogatással, csökkentett vételáron szerezhessék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket. A program forráskeretének megnövelésével rendelkezésre álló összesen közel 690 millió forintból egy háztartás 25-35 ezer forintot nyerhet el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hűtő- és fagyasztócsere alprogramra a mai napig összesen 17 540 pályázat érkezett, közel 535 millió forintnyi támogatási igénnyel, amely az eredetileg meghatározott keretösszeg több mint 85 százalékát fedi le.

Címkék:
otthon, pályázat, hűtő,