Kiderült: ilyen ócska lakásokban élnek a magyarok

Pénzcentrum2012. szeptember 27. 12:34

Bár az év elejétől kötelező az ingatlan adásvételekhez csatolni az energetikai tanúsítványt, a vevőknél ez a szempont egyelőre csak a sokadik helyen szerepel. Az esetek döntő többségében a szerződés megírásakor kerül csak sor az eljárásra. A Duna House országos tanúsító hálózatának idei adataiból kiderül az is, hogy Budapesten arányaiban sokkal több az alacsonyabb energiaosztályba tartozó lakás, mint vidéken, és az is, hogy általában véve a panellakásoknak magasabb a besorolása, mint a téglalakásoknak vagy házaknak.

Az ingatlanközvetítő beszámolója szerint a tanúsítási eljárás kérdése a legtöbb esetben már csak a szerződés pillanatában kerül terítékre, a vásárlási szempontok közé annak ellenére még nem épült be igazán, hogy az év eleje óta kötelező a megléte. Természetesen ez alól kivételt képeznek a legjobb "A és A+" besorolású ingatlanok, amelyeknél már a hirdetésekben is külön kiemelik ezt a tulajdonságot és ezzel megcélozzák a kisszámú, kifejezetten erre érzékeny vevői kört.


A panelek esetében a D, E, F besorolás képezi az állomány háromnegyedét, ezen belül is a D kategória a legjelentősebb, önmagában is 40 százaléka az összes között. Az ennél jobbak a panelprogram keretein belül külső szigeteléssel felújított lakások, amelyek minimális esetben érik el az A-kategóriát, de a még kiváló B besorolás 11 százalék és a szintén kitűnő C 7 százalékot tesz ki. A családi házak esetében az F (31%), a téglalakásoknál pedig a G (25%) a leggyakoribb besorolás, és mindkettőnél látszik az egyenletes darabszám csökkenés ahogy haladunk a magasabb kategóriák felé.


A 2000 után épült lakások 80 százaléka A,B vagy C besorolású, tehát mindenképp energiatakarékos ingatlantípus. A házak közül már csak 7 százalék tartozik a legjobb A vagy A+ kategóriába, ami arányaiban harmada a lakásokénak, de B és C kategória teszi ki az eladott családi házak kb. 60 százalékát, ami szintén jó arány.

Míg a vidéki ingatlanállományból a legnagyobb arányú kategóriát az F teszi ki 22 százalékkal, addig Budapesten az összállományból a G besorolás csúcsosodik ki 28 százalékkal. Ez utóbbi adat elsősorban a közepes állapotú, főleg belvárosi, 45 négyzetméter körüli bérházi lakások miatt alakult így, amely nagy forgalmat bonyolít az ingatlanpiacon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Idén tehát ezek az adatok jellemezték eddig a piac forgalmát. Amennyiben jövőre kötelező lesz az ingatlanhirdetések mellett feltűntetni a kínált lakás energetikai besorolását, vagyis jobban a vevők szeme előtt lesz ez a szempont is, úgy feltehetően átrendeződik majd a fenti kép is. Ez a változtatás elvileg január 9-től lépne életbe, de egyelőre nem tiszta a tervezet szövegezése, miszerint csak akkor kellene kötelezően feltűntetni a besorolást, ha már rendelkezésre áll a tanúsítvány. - mondta Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.

 

Címkék: