Mégsem emelkednek a kéményseprői díjak?

Pénzcentrum2012. augusztus 23. 13:35

Közleményben cáfolta szerdán a Miniszterelnökség a kéményseprői díjak esetleges emeléséről szóló híreket.

Mint írták, a kéményseprés tekintetében irányadó közszolgáltatási díj vonatkozásában látni kell, hogy az Országgyűlés által korábban elfogadott kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény értelmében a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben állapítsa meg - más egyéb kérdések mellett - a közszolgáltatási díj megállapításának elvi alapjait, a díj legalacsonyabb és legmagasabb mértékét.

A kabinet tegnapi ülésén döntést hozott az Országgyűlés által meghatározott kereteken belül maradva, oly módon, hogy az nem jelent díjemelkedést a magyar családok, háztartások számára, azzal a megkötéssel, hogy a szabályozás nem azonnal, hanem átmeneti időszakot követően újul meg, s az elvégzett munka arányában kell megállapítani.

Ez azt jelenti, hogy a releváns szolgáltatási díjak meghatározott sávon belül kell, hogy megállapításra kerüljenek. Az új szabályozás a szolgáltatás legmagasabb díját azonban már 2013. január 1-től meghatározza, így azokon a településeken, ahol jelenleg ennél magasabb árat érvényesítenek a közszolgáltatók, az önkormányzatok kötelezettsége lesz az ár csökkentése.

Az egyes szolgáltatások legkisebb díját ugyanakkor csak 2015. január 1-től kell érvényesíteniük az ellátásért felelős önkormányzatoknak, 2014. december 31-ig a kormány áremelkedést nem ír elő. Az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, hogy a meghatározott legalacsonyabb díjat 2015. január 1-re milyen ütemezéssel érik el.

Címkék:
kéményseprés díja,