MTI • 2012. június 27. 15:31
Közös mintaprojektet indított négy budapesti közműcég, ennek keretében szeptembertől 2500 fogyasztónál szerelnek be okos áram-, gáz- és vízmérőket, illetve bekapcsolnak a rendszerbe távhőmérőket is.
Az okosmérés előnye, hogy a fogyasztók a folyamatosan rögzített adatokat nyomon követhetik. Saját fogyasztási szokásaik pontos ismeretében tudatosabb energiafelhasználással költségeket takaríthatnak meg - mondta Hans-Günter Hogg, az Elmű Nyrt. igazgatóságának tagja a kísérleti projekt bevezetéséről tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A közös mintaprojektben az Elmű Hálózati Kft., a Főgáz Földgázelosztási Kft., a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Főtáv Zrt. vesz részt.
A 2500 családot, illetve kisvállalkozást statisztikai alapon választják ki, de a részvétel nem kötelező. A tervek szerint 2400 helyen két mérőt, 100 helyen pedig hármat is kicserélnek a négyből. A mérők beszerelése, illetve a rendszer működtetése a fogyasztóknak nem kerül majd pénzbe, a költségeket a cégek viselik. Az éles üzem jövő januárban indul, a tapasztalatokat pedig egy év elteltével összegzik.
A közös mintaprojekten túl az Elmű 5 500 fogyasztónál okos- árammérőre cseréli a jelenlegi órákat. A projekt kapcsolódik ahhoz a programhoz, amelyet a hat magyarországi villamosenergia-elosztó indított, és amelynek keretében az ország 5 50 településén húszezer háztartásban és kisvállalkozásnál szerelnek fel okos-árammérőket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)