Így rohadnak szét Budapest hídjai

Pénzcentrum2011. május 7. 12:02

Elkészült a Petőfi híd és az Erzsébet híd fővizsgálata: az eredményből kiderül, mindkettő felújításra szorul. A Petőfi híd korrózióvédelmét eredetileg 20 évre tervezték, ma már 30 éves. A számítások szerint, ha három éven belül felújítják, 10 milliárd forintba kerül majd, ha nem, akkor a várhatóan további exponenciális romlásnak köszönhetően a többszörösét kell majd fizetni. A Lánchíd fővizsgálata most folyik.

Az Index információi szerint a Duna-hidak felújítási programjának 1986-os leállása eredményeként Budapest hídjainak - a most felújított Szabadság hidat és a Margit hidat kivéve - felújítása halaszthatatlanná vált. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint amennyiben a Margit híd befejezését követően nem folytatódik a többi Duna-híd rekonstrukciója, olyan komoly szerkezeti károsodásokkal kell számolni, ami nemcsak a forgalom korlátozását, hanem a felújítási költségek lényeges növekedését is maga után vonja - ahogy ez a Margit híd esetében is történt.

A Petőfi híd szükséges felújítási munkáit - a hídfőktől, pillérektől kezdve a közvilágítási kandeláberekig - magában foglaló beruházás becsült költsége a Boráros téri kapcsolódó felüljáró felújítási munkáival együtt mai áron 10 milliárd forint, ami például a kiegészítő beruházásokkal (a Boráros téri aluljáró rendezése, szintbeli gyalogoskapcsolatok létesítése) még jelentősen növekedhet.

Bármelyik híd felújítása a fővárosi költségvetés mai helyzetében igen jelentős nehézség és a Szabadság híd, illetve a Margit híd felújításával ellentétben erre célra már nem igényelhető uniós forrás sem.

A Duna-hidak közül jelenleg csak az Árpád híd és a Lágymányosi híd műszaki állapota kielégítő - bár ezeknek a hidaknak is felújításra szorul a korrózióvédelmi bevonata. 2016 utánra ezeknek a hidaknak a felújítása is halaszthatatlan lesz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
petőfi hid,