Veszélyes kémények: kinek van félnivalója?

Pénzcentrum/MTI2010. október 11. 14:32

Magyarországon a 4,6 millió kémény 5 százaléka életveszélyes, 20 százaléka javításra szorul a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének felmérése szerint.

Leikauf Tibor, a szervezet alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a nagyvárosokban van legtöbb probléma a kémények állapotával. Az életveszélyesség oka többnyire a levegő nem megfelelő utánpótlása, illetve a kémények állagromlása, továbbá a tüzelőberendezések szervizelésének hiánya.

Az alelnök kiemelte, hogy az életveszélyes kémények esetében felhívják a tulajdonos figyelmét az üzemeltetés szüneteltetésére, és értesítik az építési, a tűzvédelmi hatóságokat és a gázszolgáltatót.

A javításra szoruló kémények esetében fél, illetve egy év áll a tulajdonos rendelkezésre a hiba elhárítására. Ennek megtörténtét a következő éves, illetve féléves utóellenőrzés során ellenőrzik a kéményseprők, és ha a tulajdonos nem korrigálta a jelzett hibákat, akkor az építési hatóságnak bejelentést tesznek.

Az alelnök szerint a korábbi évekhez képest Magyarországon javult a kémények állapota. Reményeik szerint jövőre a parlament elfogadja a kéményseprő-ipari közszolgáltatási törvényt, amely újraszabályozza a közszolgáltatást ezen a területen is, az ellenőrzést kiterjeszti eddig nem kontrollált területekre, például a levegő-utánpótlás biztosítására, a szénmonoxidmérés ellenőrzésére, a füstcső tisztítására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék: