Eladó a zsinagógából lett református templom: az ár irányár!

Pénzcentrum2009. november 19. 08:32

Eladó a békés megyei Medgyesegyháza eredetileg zsinagógának épült, de a világháború után a református gyülekezet által megvásárolt temploma. A XIX. század végén épült ingatlan értékét 4,5 millió forintra becsülik, de az irányár alkuképes.

Másodszor is elfogytak a hívek a templomból, a II. világháború után zsidó hívek nélkül maradt, az utóbbi időben a református istentiszteleteken üresek a sorok. A 70 férőhelyes templomban 1-2 jelent meg minden hónap harmadik vasárnapján, ahol már a fűtés és a világítás is felmondta a szolgálatot.

Az épület felújítása 30 millió forintba kerülne, de mivel csak két hívő fizet egyházfenntartói járulékot, az évi 8 ezer forintból ezer év alatt sem gyűlne össze a költségek fedezete. Úgy döntöttek, hogy eladják az ingatlant, de csak olyan vevő jöhet számításba, aki garantálja, hogy megőrzi az utókornak és kizárólag kulturális célokra, értékmegőrzésre használja.

A templom 171 kilogrammos bronz harangját már kinézték a fémkereskedők, ezért azt megvásárolja az önkormányzat, még mielőtt lába kelne.

Címkék: