Utcára kerülhetnek a lakáslízingesek

Pénzcentrum2009. március 28. 12:00

A törlesztőrészleteit fizetni nem tudó, bizonyos támogatási feltételeknek megfelelő adóst a bank áthidaló hitellel segíti ki, amiért az állam garanciát vállal. A lízing itt is hátrányba kerül, mert a segítség a lakáslízingeseket nem érinti - írta az Ingatlanmagazin.com.

A Magyar Lízingszövetség szerint szükséges és fontos kiterjeszteni a kormány "lakásmentő csomagját" a lakáslízingre is. A szövetség a parlamenti szavazás előtt lízingre is kiterjesztő törvénymódosító indítványt nyújtott be, mert azt akarták, hogy azok is részesüljenek az állami garanciából, akik számára a lakásfinanszírozáshoz a lakáslízing volt a legkedvezőbb megoldás. A parlament március 2-án szavazott az úgynevezett "lakásmentő csomag" törvénytervezetről, de a szövetség kérését nem teljesítette. Bár a "lakásmentő csomagot" a képviselők elfogadták, egy alapvető eltérés miatt viszont a lakáslízing nem került be a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvénybe. dr. Bagó Attila a PM sajtóreferense szerint a lízingkonstrukció alapvető eltéréseket mutat a hitelezéshez képest: azaz a lízing nem hordoz magában olyan rendszerszintű kockázatokat, mint amelyek a lakáshitelek esetében fennállhatnak.

Utcára kerülhetnek a lízingesek

A kormány lépten-nyomon hangoztatja: a "lakásmentő csomagnak" az a célja, hogy a válság miatt önhibájukon kívül munkanélkülivé vált magánszemélyek ne kerüljenek az utcára. A Lízingszövetség évek óta lobbizik a minisztériumoknál, hogy szüntessék meg a lízinggel kapcsolatos diszkriminációt, ami a jelen gazdasági helyzetben fel is erősödött: a lakáslízing-szerződést kötött ügyfeleket ugyanúgy érinti ugyanis a válság, mint a hiteleseket. Ha ebben a formában marad a törvény, akkor azok a jellemzően néhány éve dolgozó fiatalok kerülhetnek az utcára, akik lízingelték a lakásukat, mivel számukra a lakáslízing volt a legkedvezőbb megoldás - hangsúlyozta Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára. A Szövetség 2008 év végi adatai szerint a lakáslízing-állomány 40 milliárd forintot tesz ki, ez a teljes finanszírozott lakásállomány 1 százaléka. Ha a garanciavállalást az állam nem terjeszti ki a lakáslízingre, akkor sok olyan család kerülhet az utcára, akik gyereket nevelnek, ezért egy keresetből élnek, és ha ez a kereset megszűnik, nem lesznek képesek miből törleszteni a lízinget - tette hozzá Lévai Gábor. Az új lakáshoz jutásnak ezt a formáját egyébként jellemzően pályakezdők, fiatal párok választják.

Szigorítottak a lízingcégek

A fiatalokat régebben nem véletlenül csábította a lakáslízing. A gazdasági válság kirobbanása előtt ugyanis a pénzügyi konstrukció ezen formájával, önerő nélkül juthattak lakáshoz. Három évvel ezelőtt az OTP-SCD Lízing akkori vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy elsősorban azoknak kínálják az új terméket, akik nem rendelkeznek megfelelő önerővel, de elég jövedelmük van a viszonylag magas törlesztőrészletek fizetéséhez. (2006-ban 10 milliós lízingösszegnél a törlesztőrészlet nagysága - devizanemtől függően - 70 ezer és 107 ezer forint között mozgott.) Ahogy a teljes hitelpiacot, úgy a lakáslízingelést is elérte a válság: megszűnt a lehetőség, hogy önerő nélkül jusson az ember lakáshoz. Dr. Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a náluk a szigorítás az önerő nélküli és a fedezet alapú finanszírozás felfüggesztését érinti elsősorban, illetve az épülőfélben lévő beruházásokat egyelőre nem finanszírozzák szakaszosan. (Korábban ugyanis a cég a teljes vételárat megfinanszírozta és a szerződést követően készültségi foknak megfelelően több részletben folyósította az összegeket.)

A vezérigazgató viszont előnynek nevezte, hogy a cég az új építésű lakásoknál a piaci ár 80 százalékát jövedelem alapú finanszírozással még így is megfinanszírozza, azaz az ügyfélnek csak 20 százalékos önrésszel kell rendelkeznie. Ezek mellett előnynek tüntette fel azt is, hogy ezen pénzügyi konstrukciónál nincs felső életkorhatár, tehát bármilyen korban lehet kiegészítő fedezet bevonása nélkül, akár a maximális futamidőre is lízingelni. A lakáshitelekkel szemben a lízingnek a legnagyobb előnye az, hogy új lakásnál a finanszírozott összeg áfarészére nem fizet az ügyfél kamatot. Ezen kívül az OTP Lakáslízing a törlesztésnél a mindenkori banki alapkamat csökkenését is érvényesíti a havi törlesztőrészletekben.

A segítségtől jelenleg búcsúzni kell

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A március 10-én megjelent a Magyar Közlönyben a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló, a parlament által március 2-án elfogadott törvény. A parlament által elfogadott törvény csak az Európai Bizottság általi elfogadást követő 15. napon lép hatályba. Ezen törvény szerint viszont a gazdasági válság miatt törlesztési gondokkal küszködők közül csak az kaphat áthidaló kölcsönt, aki hitelből vásárolt magának lakást. A kölcsönre a továbbiakban csak az az álláskereső jogosult, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját, és vállalja, hogy a lakásvásárlási, vagy -felújítási hiteléből a szerződés időtartama alatt havi minimum 10 ezer forintot törleszt.

Ha a bajba jutottak ezt a feltételt teljesítik, akkor az állam - a központi költségvetés terhére - két évig kezesként felel a pénzintézet által folyósított áthidaló kölcsön szerinti tartozás összegéért. A kezességvállaláshoz 2009. szeptember 30-ig a lakáshiteleseknek kell kezdeményezniük a pénzintézeteknél a szerződéskötést. Az áthidaló hitelszerződést azzal a pénzintézettel köti az ügyfél, amelytől a lakáshitelt is felvette, így az adósnak két hitelszerződése lesz. A törvény rögzíti azt is, hogy az adósoknak 20 millió forintnál nem lehet nagyobb az eredeti hitelösszegük, illetve a hitel fedezetéül lekötött lakáson kívül nem lehet másik lakásuk se.

Ezek mellett azt is igazolniuk kell, hogy a családjukkal együtt a szóban forgó ingatlanban élnek. A pénzintézet forintban folyósítja az áthidaló kölcsönt, amelyet az adós csak lakáscélú kölcsöntartozásának törlesztésére használhat fel, de az összeg nagysága nem haladhatja meg a még fennálló lakáshitel-törlesztési kötelezettséget. Ha valakinek devizahitele van, azt a folyósításkor érvényes devizaárfolyamon kell forintra átszámítani, a 20 millió forintos korlát miatt. A központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata - rögzíti a jogszabály.

Címkék: