Óriási zuhanás az újlakáspiacon

Pénzcentrum2009. február 2. 17:45

Az ECORYS Magyarország 2008-ra, immáron harmadik alkalommal készítette el a budapesti újlakáspiacon szereplő fejlesztők éves listáját. Az eredmény, a globális trendeknek megfelelően, erőteljes csökkenést mutatott a fővárosi piacon. A tavalyi év legsikeresebb, 100 lakásnál többet értékesítő fejlesztői összesen, valamivel több mint 2.500 újlakást forgalmaztak Budapesten, ami 50%-nál is nagyobb csökkenés a 2007-es 5.300 eladott lakáshoz képest. Az ECORYS felmérése szerint, az egy és két évvel korábbi 27-el szemben, 2008-ban csupán 15 fejlesztő tudott 100 lakásnál többet értékesíteni a fővárosban.

Az eddigi éveknek megfelelően, a 2008-as felmérés szerint is az eladási top 10-ben nagyrészt magyar és izraeli érdekeltségű fejlesztők találhatóak, akik elsősorban a már befutott projektjeik egymást követő újabb ütemeinek köszönhetik az erőteljesen beszűkült piacon megőrzött pozíciójukat. A tavaly megjelent, erős háttérrel, és optimista jövőképpel rendelkező új szereplők közül, pedig néhánynak ideje korán csomagolni kellett a budapesti piacon.

A korábbi két év listavezetője, a magyar vonatkozású Cordia Magyarország Zrt. az év végi értékesítéseinek köszönhetően, idén is meg tudta őrizni vezető pozícióját. A cég 2008-ban tovább folytatta a Corvin Sétányon az értékesítést, a közel 100%-ban elkelt Fontana ház után, a City Garden, a Sun Resort és a Park Residence projektekkel. A XIV. kerületi Cordia Thermal Zugló, valamint a XI. kerületi Cordia Terrace Residence projektek eladottságát pedig 60%-osra növelte.

A Cordia után második az Olimpia Group, mely négy nagyobb lakásszámú projektjének köszönhetően, meg tudta őrizni a korábbi éveinek eladási szintjét. A cég húzó beruházása a Mandarin Kert tavaly ismét jól teljesített. A XI. kerületi projekt mellett, jelen van a cég a XIII. (Tüzér Kert), a XIV. (Városliget Apartmanház), és a XVIII. (Magnólia Lakópark) kerületekben is.

A GB Európa Ingatlan idén a harmadik, melyet 2005-ben Benyakar Israel és a Gindi Group alapított, akik Magyarország előtt Izraelben, az Egyesült Államokban és más európai országokban tették le a névjegyüket. Budapesten 2008-ban elsősorban a Ciprusházzal, és a D&B Real Estate-en keresztül a Dunaterasz Lakópark (az egykori Fadesa Danubio Park) projektekkel voltak jelen a piacon.

Az elmúlt 3 év statisztikáit elemezve, egyértelműen kitűnik a tavalyi évben kirobbant hitelpiaci válság hatása. A budapesti újlakáspiacon nemcsak egy drasztikus eladási csökkenés jelentkezett, hanem piaci koncentráció is, hiszen számos fejlesztő meg tudta ismételni a 2007-es eladási teljesítményét a beszűkülő piaci helyzetben is. Az egy fejlesztőre jutó értékesített lakások száma alapján, amely 2006-ban 172, 2007-ben 204, és 2008-ban pedig 168 volt ugyanis nem tapasztalható nagymértékű zuhanás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az eladott lakások területi szórása, hasonló a tavalyihoz, a hagyományosan népszerű lakásépítési célterületek mutatták 2008-ban is a legmagasabb számokat. A legtöbb lakást a XIII. kerületben adták el, szorosan a VIII. és a XIV. kerület előtt. A tavalyi év vesztesei közé tartozik a XI. kerület, ahol több mint felével csökkent az értékesített lakások száma, valamint a IX., XVI., és XXII. kerületek, ahol a 2007-es eladásokhoz képest a vizsgálat keretein belül alig volt mérhető eladás.

Az összesítések alapján látható, hogy az erőteljesen csökkenő eladások ellenére a fejlesztők továbbra is az előző években népszerűvé vált kerületekben voltak a legaktívabbak, a XIII., VIII., és XIV. kerületben tudták a legtöbb lakást értékesíteni. A listát továbbra is a Cordia vezeti, közvetlen utána az Olimpia Group, a GB Európa, és a Csizy és Lukács, az AL Holding és az Autóker pedig valamelyest visszaesést mutatott. A válságnak köszönhetően pedig, várhatóan néhány fejlesztővel kevesebb küzd a 2009-es lista helyezéseiért.

A 2008-as felmérés, publikusan hozzáférhető forrásokból, fejlesztői adatszolgáltatás, illetve az ECORYS Magyarország saját felmérése alapján lett összeállítva. A felmérés tartalmazza az eladott és a lefoglalózott lakások összesített számát. A vizsgált projektek között szerepelnek a korábban átadott, de még a 2008-as évben is értékesített, illetve a tervezés vagy kivitelezés alatt álló projektek, ahol a fejlesztő már előértékesítést végez. A táblázatok tájékoztató jellegűek.

Címkék:
városliget projekt,