Fontos határidő közeleg a magyar iskolákban: ezt írja be először minden szülő és diák a 2026-os naptárba

Pénzcentrum2026. január 2. 14:54

Hamarosan itt a központi írásbeli felvételi, amely sok tanuló számára az első igazán komoly vizsgahelyzet. Szakértők szerint a siker nem a magoláson múlik, hanem a tudatos felkészülésen. A Jójegy portál összegyűjtötte azokat a tippeket és szempontokat, amelyekre érdemes odafigyelni a következő időszakban. A központi írásbelit 2026. január 24-én rendezik meg, míg a szóbeli felvételikre 2026. március 2. és 19. között kerül sor az érintett középiskolákban.

A középiskolai központi írásbeli felvételi egy országosan egységes vizsga, amelyet a 4, 6 és 8 osztályos középiskolákba jelentkező tanulók írnak meg magyar nyelvből és matematikából. Mindkét vizsgára 45 perc áll rendelkezésre és összesen 100 pont szerezhető. A 2026-os felvételi időpontjai már ismertek: a központi írásbelit 2026. január 24-én rendezik meg, míg a szóbeli felvételikre 2026. március 2. és 19. között kerül sor az érintett középiskolákban.

„Minden évben több tízezer diákot és családot érint ez az időszak. A középiskolai központi felvételi sok fiatal számára az első olyan helyzet, ahol nemcsak a tudás, hanem a koncentráció, az időbeosztás és a stresszkezelés is számít” – mondta Mester Márk, az egyik leggyorsabban növekvő hazai edukációs márka, a Jójegy társalapítója. Hozzátette: a felvételi azonban nemcsak a lexikális tudást méri, hanem azt is, mennyire tudja a tanuló alkalmazni az ismereteit egy éles helyzetben.

Ne csak tanuljon a diák, hanem értse is a központi felvételi logikáját

Az egyik leggyakoribb hiba, hogy a tanulók feladatokat oldanak meg anélkül, hogy átlátnák, mit és miért kér a vizsga. Magyar nyelvből például különböző készségek jelennek meg: rövid nyelvi és logikai feladatok, szövegértés, majd egy fogalmazás, amely önmagában 10 pontot ér. Matematikából pedig nemcsak az eredmény számít, hanem a gondolatmenet is. Ha a diák tudja, melyik feladattípus milyen levezetést igényel, sokkal magabiztosabban tud dönteni arról is, mennyi időt szán rá.

A 45 perces időkeret sok tanulót meglephet élesben. Ezért a felkészülés során érdemes rendszeresen időre gyakorolni, akár rövidebb, 30-35 perces időkerettel. Így a diák megtanulja, mikor érdemes továbblépni egy nehezebb feladatról, és hogyan ossza be az energiáját megfelelően.

Fontos tanács, hogy ha egy feladat elsőre nem megy, nem érdemes beleragadni. A könnyebb, "biztosabb pontokat" érő feladatok megoldása stabil alapot adhat

– hívta fel a figyelmet Mester Márk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a pontvesztések jelentős része nem feltétlenül tudáshiányból fakad. Gyakori hibák: a feladat utasításának félreolvasása, a megoldás le nem írt lépései, vagy az, hogy a válasz nem abban a formában szerepel, ahogyan azt kérik. „Sok diák jó irányba gondolkodik, mégsem kap maximális pontot, mert nem fejti ki megfelelően a válaszát” – mondta a Jójegy társalapítója, aki hozzátette, hogy ez gyakorlással persze érdemben javítható.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szülőként erre is érdemes odafigyelni

Szakértők szerint a szülők azzal segíthetnek a legtöbbet, ha nem növelik a nyomást, hanem kiszámítható kereteket adnak: rendszeres tanulási időt, nyugodt környezetet és reális elvárásokat. A túlzott stressz ugyanis könnyen visszaüthet. „Érdemes arra is figyelni, hogy a felkészülés ne maraton legyen: napi akár 15-20 perc tudatos gyakorlás sok esetben hatékonyabb lehet, mint az alkalmi, de hosszú ideig tartó egybefüggő gyakorlás” – emelte ki Mester Márk.

A felkészüléshez egyre többen használnak digitális tanulási megoldásokat, amelyek vizsgaszerű helyzeteket teremtenek és azonnali visszajelzéseket adnak. Ilyen például a magyar fejlesztésű Jójegy is, amely animált videókkal, gyakorlófeladatokkal és vizsgaszimulációval is segíti a felkészülést. A magyar edukációs startup a nemrég megújult érettségi mellett, a középiskolai felvételihez igazodó tananyagokat is kínál. Az ilyen tanulási lehetőségek használatával könnyebbé válhat a felkészülés a központi felvételire. Ráadásul, ha egy diák tudja, hogy nagyjából mire számíthat a vizsgán, az önmagában csökkentheti a szorongást és támogathatja a magabiztosabb hozzáállást is.

Így készülj a vizsga napjára

Mindenekelőtt fontos, hogy a központi felvételit megelőző nap feküdjünk le időben. A kipihent ébredés ugyanis pótolhatatlan, de a felvételi napján az időbeni ébredésről és a pontos helyszínre érkezésről se feledkezzünk meg. Készüljünk megfelelő folyadékkal és valami harapnivalóval is, hogy kézközelben legyen szükség esetén.

A vizsga alatt kulcsfontosságú a figyelmes feladatolvasás, az idő tudatos kezelése és az, hogy a diák hagyjon pár percet az ellenőrzésre. Ha nincs külön jelezve, hogy hibás válaszért mínusz pont jár, érdemes mindent leírni, ami a megoldás része lehet. Ha van aznap egy kis izgalom az természetes, sőt segíthet is a koncentrációban, ezért ettől semmiképp sem kell megijedni.

Címkék:
iskola, oktatás, stressz, felvételi, tanév, középiskola, gimnázium, tanulás, diák, szülő, diákok, vizsga, magyar, január, szülők, felkészülés, 2026,