Brutális drágulás élesedett: keményen fizethetnek a magyar szülők, nincs mese

Pénzcentrum2023. június 13. 20:34

Szinte 50 ezer forint alatt ma már nem tehetünk középszintű nyelvvizsgát semmilyen idegen nyelvből, miközben a nyelvvizsgázók száma az elmúlt három évben drasztikusan csökkent - írja az Eduline

A nyelvvizsgák árai továbbra sem álltak meg, és nem is lehet megmondani, mikor ér véget a drágulás. Bár az Euroexam jelenleg továbbra is 49 900 forinton stagnál, az Origó nyelvvizsgák árai középszinten már elérték az 50 ezer forintot, ami így a tavaly nyári 35 ezer forinthoz képest 43 százalékos növekedést jelent, míg a Language Cert jelenleg 47 900 forintba kerül, a Cambridge nyelvvizsga ára pedig középszinten 55 ezer forint. Rozgonyi Zoltán szerint pedig az sem kizárt, hogy a közeljövőben a még mindig 20 százalék fölötti inflációt látva a nyelvvizsga piac is inflációkövető emelkedésre áll át.

Először a koronavírus miatti nyelvvizsga-amnesztiák nehezítették a nyelvoktatási szektort, hiszen a kormány 2020-ban, majd 2021-ben is arról határozott, hogy a járványügyi veszélyek miatt nem teszi szükségessé az akkoriban egyébként még kötelező, legalább B2 szintű nyelvvizsgát a diplomaszerzéshez. Az intézkedés miatt a nyelvvizsga központok több száz, ha nem több ezer nyelvvizsgázótól estek el, majd 2022-ben jött a kata (kisadózó vállalkozók tételes adója) megszűnése, ami a vizsgáztató tanárok költségeit emelte meg, ezt követően pedig beköszöntött a tél, a magas energiaárak és az infláció, decemberben pedig a kormány a felsőoktatási törvény módosításáról döntött. Ennek alapján a továbbiakban sem a felsőoktatási felvételihez, sem a diplomaszerzéshez államilag nem kötelező a nyelvvizsga, ami tehát újabb pofon lehetett a nyelviskoláknak és a vizsgaközpontoknak.

Címkék:
kormány, kötelező, forint, oktatás, nyelvvizsga, drágulás,